Munkatársunk képei a Spinozában

Ivola és az ember

Bazánth Ivola fotóriporter dokumentálta a Spinoza Színház örömzenei koncertjeit májustól szeptemberig, a Carl Lutz-emlékműnél. A teátrum igazgatója, Sándor Anna beleszeretett a képekbe, s úgy döntött: egy csokorra valót megmutat a közönségnek is. Munkatársunk kiállítása a Dob utcai ékszerdobozszínházban látható.

„A jó fotósok embert fotóznak” – mondja Ivola. Nem egyszerű beszélgetni vele. Mindig siet valahova, mozgásban van, ritkán ül meg egy helyen. Magáról visszafogottan beszél, tekintete mégis beszédes, ahogy a témát keresi. Ivola a képeivel mesél.

Az ingyenes örömzenéken többször találkoztunk, s gyakran azt vettem észre, Ivolát nézem, nem az előadót. Vagyis inkább Ivola lelkén keresztül látom az előadást.

Ivola dolgozik. Ilyenkor nem fut-rohan: figyel.

Fényképet készít az önfeledten, csukott szemmel is kitárulkozó Dunai Tamásról, az emberek között éneklő, mindig szelíd Szinetár Dóráról vagy Gerendás Péterről, Magyarország legnagyobb zenebohócáról.

Fordul a kamera, s Ivola már a közönséget fürkészi. Udvariasan, ám határozottan.

Nézők ülnek esőben a székeken, dacolva az időjárással, esernyők alatt tapsolnak kezek. A forróságban napozóágyon nyújtózó idősebb hölgy élvezi a muzsikát, turisták telefonnal fotózzák a műsort, mellettük a járdán rollerek. Pizzafutár mélázik el, megállva pillanatra munka közben, kapualjból kukucskálnak a ház lakói, s az emeleti ablakok is nyitottak a délutáni zenére. Szólt a Spinoza örömzenéje hétről hétre, szeretetben, családi hangulatban, nézelődőkkel. Összetartó, felemelő, örömteli zene az utcán, a képeken.

„Nem művészet, mert nem én találom ki. Ez fotóriporteri munka” – magyarázza Ivola, s számba megbízásait. Dolgozott református közösségben, színházban, kórházban. Szerkesztett képújságot, fényképezett reklámügynökségnek, vágott videofilmet. A szakma jól ismeri különleges nevét és erőteljes, empatikus szociofotóit. Bazánth Ivola most az Erzsébetváros újságon kívül a Jelennek fotózik, a 168 Óra már a múlt, pedig 22 éven át határozta meg az identitását. Nagy szerencsénk, hogy most velünk, mellettünk munkálkodik.

Ivola itt él, köztünk. Erzsébetvárosi fotográfus. Itt jár-kel naponta. Boltba, hivatalba, rendezvényekre. Képei legtöbbször az utcán születnek. Érzékenyen, őszintén mutatva a velünk lüktető kerületet, világot. Omladozó házfalat, ragyogó homlokzatot, s főleg arcokat a szomszédból, a házból, a Dob utcából. Embereket, közülünk.

Bazánth Ivola az embert fotózza. Aki visszanéz rá – az emberre.