Gálvölgyi János: egy díszpolgár vallomásai

A „Nem vágom – Katz kérdez” programban Gálvölgyi János és felesége, Gács Judit műfordító volt a Csányi5 vendége. Ahogy várni lehetett, táblás ház volt, és ahogy várni lehetett, a párosból a művész vitte el a showt. Alighanem így volt ez mindig az utóbbi évtizedekben. A kérdező Katz Dávid, a 24.hu munkatársa volt.

A Budapest 150 ünnepségsorozat alkalmából Gálvölgyi János illusztris társaságban kapta meg a Budapest Díszpolgára címet. (Csányi Vilmos, Jordán Tamás, Keleti Éva, Kovács Katalin, Presser Gábor.) A kitüntetésről szólva Gálvölgyi csúfondáros öniróniával mondja: „ő ezt egy kicsit már megszokta.” (Van már díszpolgári címe a XIII. kerületben.) Hozzátette: polgár szeretne lenni, ha hagynák, de nem érzi magát dísznek.

Szóba kerül a legendás kolléga, Pálos György, aki 1968-ban az ifjú Gálvölgyinek mondta: „kisfiam, ha színész vagy, anyagilag egy célod lehet: Hogy egy színház a saját halottjának tekintsen.” Pálos ezt ’68-ban mondta. „Ma már valóban nem kis dolog, olyan drágák a temetések.” Ezzel már témánál voltunk és megnyugodtunk, felfedezve a régi, blazírt Gálvölgyit. A közönséget ugyanis ki nem mondva az érdekelte, hogy „a János a történtek után hogy van.” Jól, hál’ istennek, bár a témát (a rosszullétet, a mentőt, a híreket) a kérdező és a két vendég kerülte.

A beszélgetés igazi témája a sikeres házasság titka volt. Manapság ritka, hogy két szuverén ember a házasságban barát marad. A történetbe beszüremlik a múlt. Rodolfo, Gács Rezső (Judit édesapja) a kártyatrükkök királya nagyjából ezer trükköt tudott. A jelszó: vigyázat, csalok! Mert Rodolfónál mindig volt egy pakli kártya, amellyel mindent el tudott intézni. A partnernek is mutatott három-négy cselt, majd váratlanul megjegyezte: „most pedig maga mutasson nekem egy trükköt!” És ügye mederben volt.

Az após finom stílusa Jánosék házasságát is jótékonyan átszínezte. A beszélgetés során fél tucatszor előbukkan: apám azt mondta erről-arról, apósom a pénzről azt tartotta, mindig legyen nálad annyi, amennyiből valakit ebédre meg tudsz hívni. Az após azzal kommentálta a házasságot: „Nyugodtabb lettem volna, ha a lányomat egy lakatos veszi el.” Gács Rezső „rendes zsidó neveltetést kapott”, a kikeresztelkedést a zsidótörvények indokolták, görögkatolikusnak tért ki, az egyházi adót élete végéig fizette mindkét cégnek. De Judit asszony szerint sosem éltek zsidó életet. „Évente egyszer apám elment a zsinagógába. De ennyi.” „Istennel beszélgető ember volt”, ezt mély belső ügynek tekintette. A kikeresztelkedés persze Rodolfot sem menthette meg a munkaszolgálattól, a monori tábortól és a fronttól. Nem volt trükk, amely a történelmet kicselezte volna.

Katz a kérdező azt tudakolta, hogyan is működött a „katolikus fiú és kikeresztelkedett zsidó lány házassága”. Nos, azt mondták: ők az együttlét első öt évében egy életre kiveszekedték magukat. Azóta béke van, vagy legalábbis tűzszünet. A család sosem lehet tökéletes. Gálvölgyi úgy képzelte, mint sok elszánt apa, hogy két kislánnyal kétfelől (hajukban masni) büszkén lépdel majd az állatkertben. Na ebből nem lett semmi. Mert a szinkron, a film, a hakni, a színpad, kelés délfelé, az apaságot szétrombolja. „A színészség lényege sajnos az, hogy este játszol.”  

Ami a vallást illeti, Gálvölgyinek erről is a színpad ugrik be. A nagymamával a Szent Anna templomba jártak, és a kis Gálvölgyit lenyűgözték a díszletek, s főleg a csodálatos jelmezek. A plébános aranyszín ruhája, a lila szegély a cipők felett. Hogy ott állnak a titkok kapujában, a színpadon, a közönségtől elválasztva, és a paphoz a kijáratnál egy csomó nő odatódul. Olthatatlan vágyat érzett a ministrálás iránt. A négy ministráns közül a „bal négyes” pozíciót nézte ki, akinek nem volt dolga, csak térdelni, felállni. Egyszer beugróként elvállalta a ministrálást a Rózsák terén. Meglepve tapasztalta, hogy egyedül lesz, ez súlyos kötelességeket ró rá is. „Add má’ ide a füstölőt, fogd már meg azt a k…va könyvet”. János a templomtól elidegenedett, mégis ott jött rá, hogy a színészet gyönyörű lehet.

Az autogramgyűjtés akkor menő dolog volt, a szelfi kiváltotta. A színházak előtt autogramvadászok ácsorogtak. „Lehetett adni-venni, cserélgetni, mindennek ára volt.” Egy Törőcsik Mariért Gálvölgyi két forintot kapott, a heti zsebpénze tíz forint volt. Mivel jó kézzel hamisított (apja aláírását is jól utánozta), gyanús volt, mikor öt Törőcsiket adott el naponta.

A bohémélet a vándorszínészet kora óta nagy téma. Az ántivilágban legendák szóltak arról, ki mivel „próbál be” egy darabot. Volt, aki ginnel, más konyakkal. Az aroma a műre ráterült. Gálvölgyi Rátonyi ösztönzésére ivott meg egyszer egy gyűszűnyi unikumot. Legenda, hogy Kicsihuszár Bajor Imre, akivel gyakran haknizott, fellépés előtt is elengedte magát. Ez nem igaz, előtte soha, de utána mindig, mivel, ahogy Kicsihuszár mondta, „a szervezetet nem lehet becsapni.” Maga Gálvölgyi puritán ember, pénzét Judit asszony kezeli. Egy tál étel és egy pohár sör mellett jól elvolt.

Ami a mai színházat illeti, mára minden megváltozott. Pintér Béla társulatánál fiatal kollégáin látja, milyen iszonyú koncentrációval dolgoznak. Pedig nincs öltöző, öltöztető, az asztalt néha együtt kell odébb vinni. Ez megújító és fiatalító. Sok dolog viszont elveszett. Nincs Heti Hetes, tizenöt év után lemondta a Klubrádiót. A végén a közönség kérdezi: kit válogatna be egy mai Heti Hetesbe. Judit asszony válaszol: ilyen műsorok ma már nem működnének. Háború van, nem a nevetés ideje. Megváltozott a világ. A Ki Mit Tudnak az állami tévében hatmillió nézője volt, a Heti Hetest az ellentábor is, nézte. Gálvölgyi mondta évekkel ezelőtt: Alekoszt hatszor annyian ismerik, mint Gálvölgyit.

Az este tanulsága a változó idő. János és Judit köszöni szépen, jól van. De az idők változnak.