Klauzál téri emlékmű az egykori gettóban elhunytak emlékére

Erzsébetváros Önkormányzata 2021-ben nyilvános pályázatot írt ki egy új emlékmű megtervezésére az egykori gettóban elhunytak emlékének tiszteletére.  A Hetedik Műterem Kft. tervezőinek pályaműve lett a győztes, amely egyszerre jelöli meg az egykori gettó határának nyomvonalát, és állít központi emlékhelyet a Klauzál téren.

Az 1944. november 29-én kiadott rendelet alapján a pesti gettót 1944. december 10-én zárták le. A lezárt 0,3 km2-es területén több, mint 70 000 ember élt összezsúfolva. Felszabadításakor, 1945. január 18-án, az utcákon és a Klauzál téren kb. 3000 temetetlen holttest feküdt. A felszabadítás után az áldozatokat ideiglenesen a gettó zöldterületein, egy részüket a Klauzál téren három kisebb tömegsírban temették el. A holttesteket később exhumálták, és a Salgótarjáni úti temetőbe szállították. 2881 holttestet (1140 név szerint ismert áldozatot) a Dohány utcai zsinagóga udvarán, 24 közös sírba helyeztek, mely mára az egyetlen gettón belüli tömegsírként tanúskodik a vészkorszakról.

Az egyetlen egykor valós, s ezért megjelölhető fizikai valóság a gettó határa, amely 16 utcát szelt át. Ma, az egykor lezárt utcák járdáiba épített 32 darab bronz jelölő elem mutatja a fizikai akadályként, kerítésként használt egykori deszkapalánkok helyét.

Az emlékhely a tér 1944-es kialakításának megfelelő középpontjában került felállításra. Központi eleme egy 4 négyzetméter alapterületű műkő korong, amelyen szabálytalan elosztásban jelenik meg 3000 db kis bronzlemez.

A 4 négyzetméteres korong kifejezi és átélhetővé teszi azt a felfoghatatlan mértékű zsúfoltságot, ami a gettót jellemezte, ugyanis átlagosan ekkora terület jutott egy emberre a deszkapalánkok között. A bronzlemezek pedig a gettó felszabadításakor a téren talált 3000 temetetlen holttestet szimbolizálják.

kohezios_alap