• írta Buják Attila
  • 2024. február. 09. péntek
  • 0

Közösségi egyeztetés – hamarosan megújul a Dembinszky utca

A beszélgetés egyik pontján így foglalta össze Niedermüller Péter polgármester a Dembinszky utca felújítási projektjének lényegét.
title image

Közösségi egyeztetés – hamarosan megújul a Dembinszky utca

Egészséges utcák pályázat   

– Nem azért zöldítünk, hogy pályázhassunk, azért pályázunk mert zöldítünk.

A beszélgetés egyik pontján így foglalta össze Niedermüller Péter polgármester a Dembinszky utca felújítási projektjének lényegét. A pénzt a főváros (és Magyarország) nyerte az uniótól. Összességében háromszázmilliárdot kapott fejlesztésekre Budapest. Ebben a csomagban tárgyaltunk az Európai Bizottsággal az „Egészséges Utcák” projektről (24 milliárd), amelyre kerületek is pályázhatnak. A hetedik kerület több utca felújítására is benyújt pályázatot. A Dembinszky utca esetében a tervezői költségbecslés bruttó 485 millió forint. Május végéig kell a terveket benyújtani. A lehetőség másfél éve a levegőben lógott. A bizottság döntése a politikai viták, az uniós pénzek beragadása miatt halasztódott. A Dembinszky utca átalakítására vonatkozó terveket Takács Dániel főtájépítész és csapata készítette, együttműködve az érintett szervezetekkel, hatóságokkal.

Ideje volt, hogy a terveket a lakosság megismerje. A közösségi egyeztetésen, a Facultas Humán Gimnáziumban (Hernád utca 46.) nagy számban jelentek meg az érdeklődők. Az ülést Niedermüller Péter polgármester vezette, jelen volt az a három önkormányzati képviselő (Nagy Andrea, Devosa Gábor, Szücs Balázs alpolgármester) akinek választókerületét az átalakítás érinti. Megnyitójában a polgármester elmondta: nem egyedi eseményről van szó, kezdettől az a törekvésünk, hogy a kerület utcáit, parkjait zöldebbé, élhetőbbé tegyük. Ez nem megy egyik napról a másikra. Pályázunk, ahol csak tudunk, igyekszünk forrásokat keresni. Most kérjük az önök véleményét.

Takács Dániel főtájépítész a várható változásokat kivetítőn, fotókkal, grafikákkal demonstrálta. A tervekben a Dembinszky utca Dózsa György úttól a Bethlen Gábor utcáig húzódó szakaszáról van szó. Takács szerint egyszerre kellett megfelelni a lakosság és a közlekedés igényeinek, és meg kellett felelni a pályázati kritériumoknak is. Több zöldfelület, több fa, a csapadékvíz ökologikus felhasználása, pihenőhelyek, padok, biztonságosabb járófelület. Elkötelezett tájépítészként Takács a fákkal kezdte. A Dembinszky utcában tizennyolc fa volt eddig, az átalakítás után harminchét lesz.  A most látható fák alacsonyak, olyanok is maradnak, nem tudtak mélyre nyúló gyökérzetet fejleszteni. A Dembinszky utca alapképe nem változik. Az utca továbbra is egyirányú lesz, de harminc kilométeres sebességkorlátozással. A járó- és közlekedőfelület faltól falig megújul. A kereszteződésekben kiemelt gyalogos átkelőhelyek lesznek. Újdonság három „zöld sziget” kialakítása az útfelületen, amely szembetűnő, és a forgalom sebességét is mérsékli. A járda szélessége továbbra is 2,5-2,8 méter, biztonságosabb (és esztétikusabb) lesz. Mindkét oldalon lesznek parkolóhelyek, a lakossági parkolóhelyek közül egyetlenegyet sem számolnak fel. A parkolók szélessége 2 méter, hosszúsága 5,5-6 méter lesz. Viszont lesz kerékpársáv egy méteres szélességben, amit néha vitat a gyalogosnép. Ezt – azonkívül hogy helyes – nem lehet megkerülni a pályázat szelleme (Egészséges Utcák) miatt. Fák a karékpársáv és a járda között lesznek. Maga a kerékpársáv a fővárosi közlekedéspolitika része. A zöld szigetek kialakításánál a koncepció figyelembe veszi a trolik lehetséges kitérési ívét. A BKK-val ezt hosszasan egyeztették. Lesznek a Dembinszkyben padok is, pihenőhelyek a gyalogosok igényei miatt. (Időskorúak, kismamák, babakocsik.) A csapadékvíz-kezelésnél olyan megoldást kerestek, hogy a víz lassabban folyjon le, ne keletkezzenek tócsák, miközben a víz egyenletesebben kerül a csatornába, táplálja a növényeket. Terveznek nyolc növénytartó oszlopot is, amelyek – azonkívül, hogy a lakosság kedveli ezeket – az árnyékolást is biztosítják.

Az információbőségből a hallgatóságot legjobban a „zöld szigetek” ragadták meg. Másoknak a járófelület formájára nézve voltak javaslataik. Szóba került a parkolás is. Stratégiai kérdés tervezéskor a parkolóhelyek és a zöldfelületek harmonikus aránya. Takács Dániel szerint ebben a középutat keresik. A tervezők bíznak abban, hogy a megújult Dembinszky utca nemcsak élhetőbb lesz, de jól illeszkedik a kerület sugaras közlekedési rendszerébe is.

Előbb azonban a pályázatot kell megnyerni. Valami azt súgja nekünk, hogy ez sikerülni fog.                       

Galéria ehhez a cikkhez

kohezios_alap