Kivirágzott a költészet fája Erzsébetvárosban

 „A Költészet Napját ünnepeljük, meg a József Attilát” – közli egy négyéves forma kisfiú, amint belépek a Kópévár oviba. Tarr Erzsike épp terelgeti a gyerekeket, felnőtteket a tornaterem felé, mindjárt kezdődik a program, melyre hivatalosak voltunk.

A Kópévár Óvodában minden évben ünnepe van a versnek.

A betoppanó vendég még álldogál kicsit, meghatottan nézi, ahogy a gyerekek ünneplő ruhában vonulnak, elröppen egy-egy őszinte szia vagy jó napot kívánok, Dani óvó bácsi áll mellettem, ő engedett be az ajtón, Dani óvó bácsi nagyon népszerű, neki mindenki köszön. Rendezetten sorjáznak a kicsik, a hangulat ünnepélyes, becsatlakozom az egyik menetbe, ők a Mókus csoport, egy gyönyörű, bogárszemű kislány azonnal tájékoztat, hogy mi lesz most. „Tegnap volt József Attila születésnapja, ő írta a Nincsen apám verset, és ezt akkor írta, amikor nagyon el volt nagyon keseredve. Most nem ezt a verset fogjuk mondani, hanem a Somvirágot” – mondja egy szuszra Elizabet, s még hozzáteszi, hogy jó illata van a hajamnak.

Megtelik a tornaterem, Erzsike néni köszönti az egybegyűlteket, elmeséli, hogy mennyi rengeteg verset gyűjtöttek a gyerekek, hozták otthonról be a kedvenceket, újságból kivágva, kézzel írva, s mind az összes felkerült a költészet fájára, ami most már nagyon szépen virágzik.

A köszöntő után csoportonként szól a vers, egymás után állnak közönség elé a Méhecskék, a Katicák, a Sünik, a Macik, a Pillangók, a Nyuszik, a Csigák, a Mókuskák. Izgatottan mondják a csoportjuk kedves versét, van itt régi klasszikus, de mai modern líra is, figyelmesen hallgatják egymást az apróságok, hatalmas tapssal jutalmazzák a bátortalan és bátor versmondókat egyaránt.

A házigazdák után a vendég-gyerekek lépnek előre: a Nefelejcs, a Bóbita, a Magonc, a Csicsergő, a Dob, a Brunszvik csemetéi, majd nagylányok, a Baross iskolából. Szól a vers az út szélén pompázó nefelejcsről, a világról, ami sajnos nem rigó, a tavaszról, amit imádunk, a cipőfűzőről, amit meg nem, a zoknievő szörnyetegről, az üres postaládáról, és persze a mamáról, József Attila mamájáról.

A műsor végén a pedagógusok is dalra fakadnak, Dani óvó bácsinak kiragyog a hangja a kórusból, megzenésített verssel köszöntik a felnőttek is az ünnepet, ám főként a gyerekeket, akik ezután szépen, fegyelmezetten visszavonulnak egy jól megérdemelt ebédre, a csoportszobájukba.

Én megdicsérem Elizabetet, de igazából minden egyes szereplőt hatalmas dicséret illet. A Kópévár Óvodában ünnepe volt a versnek. Megadták a módját, kiemelték a hétköznapokból. Készültek rá otthon, és a csoportokban, hetek óta.

Figyelmesen, szeretettel hallgatták egymást, így tették ünneppé a Költészet Napját 2023. április 12-én.