• írta Sándor Zsuzsa
  • 2023. május. 31. szerda
  • 0

Kiosztották az Erzsébetváros Jövőjéért díjakat

Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba című versével kezdődött a pedagógus napi díjátadó ünnepség a K11-ben, kedd délután.
title image

Kiosztották az Erzsébetváros Jövőjéért díjakat

Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba című versével kezdődött a pedagógus napi díjátadó ünnepség a K11-ben, kedd délután. A költeményt Török Zsuzsa, a rendezvény háziasszonya, az Erzsébetváros Újság munkatársa szavalta el, és zúgott a taps. Majd Niedermüller Péter polgármester köszöntötte a nagyteremben helyet foglaló pedagógusokat, hozzátartozókat. A polgármester személyes történettel indított: bevallotta, ő gyerekkorában nem nagyon szeretett suliba járni, s mivel a születésnapja szeptember 3-án épp a tanévnyitóra esett, mindent elkövetett, hogy legalább aznap ne kelljen iskolába mennie. „De úgy látom, azóta nagyon megváltoztak a tanár diák kapcsolatok, és a mai gyerekek többsége szívesen jár iskolába. Ugyanakkor a közoktatás helyzete nagyon nehéz, a pedagógusok áldozatos munkájának köszönhető, hogy még működik az iskolarendszer. Önöknek nem csak az a feladatuk, hogy a tantárgyakat tanítsák. A diákok az iskolában tanulják meg azt is, hogy mi a demokrácia, hogyan lehet közösségben együttműködni.”

Ezután átadták az Erzsébetváros Jövőjéért díjakat, amelyet a képviselő-testület döntése alapján azok a kerületben élő, vagy itt dolgozó óvónők, tanítók és tanárok kaphatnak meg, akik „legalább 10 éve kimagasló szakmai munkát végeznek a jövő generációjának fejlesztéséért, neveléséért.”

Öten kapták meg az Erzsébetváros Jövőjéért díjat.

Leszkovszki Albin zongoratanár és korrepetitor, aki 1991 óta tanít az erzsébetvárosi Molnár Antal Zeneiskolában. Az iskola vonószenekarának vezetője. Országos zeneszerzői versenyeken számos díjat nyert.

Harangozó Hajnalka angol tanár, 1995 óta tanít a Magyar-Angol Két Tanítású Nyelvű

Általános Iskola és Művészeti Szakgimnáziumban. Tavaly augusztusától az iskola megbízott intézményvezetője. Egyébként a pályáját képesítés nélküli óvónőként kezdte Kistarcsán.

Pintér Eleonóra pedagógus, 1986 óta énektanár az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnáziumban. Kórusvezetőként pedig fontosnak tartja a magyar zenei kultúra népszerűsítését, tanítványaival bejárta egész Európát. Egykori diákjai közül többen választották a tanári, operaénekesi, zongoraművészi és zeneszerzői pályát.

Rózsa Zsuzsanna Gabriella 1983 óta gyakorolja óvónői hivatását Erzsébetvárosban, a kerületi Csicsergő Óvoda intézményvezető-helyettese. Külön hangsúlyt fektet a gyermekek zenei nevelésére, segíti a tehetségek kibontakoztatását.

Recski Edit pedagógus szintén 1983 óta dolgozik a kerületben. Pályáját napközis pedagógusként kezdte a Hernád utca 3. számú Általános Iskolájában, majd osztálytanítói megbízást kapott. 2004-től a Baross Gábor Általános Iskola tanára. Kiemelten foglalkozik a sajátos nevelési igényű tanulókkal.

Díszdiplomákat is kiosztottak a díjátadón. Négyen kaptak vas-oklevelet (azaz legalább 65 éve szerezték diplomájukat): Dr. Lukács Józsefné, Fodor Lászlóné, Horvátovich Ottóné és Raiz Ivánné.

70 éve diplomázott, ezért rubin-oklevélben részesült Ömböly Attiláné, aki és testnevelés-biológiát valamint néptáncot tanított Hernád u. 3-ban lévő Általános iskolában. 


kohezios_alap