A résztvevők egyetértettek abban, hogy a mai világban az emberek identitása többszintű. Magyarok vagyunk, budapestiek vagyunk, belvárosiak vagyunk és erzsébetvárosiak is vagyunk. A kerület történelme mindenkinek fontos. Máshogy nézünk a kerületre, ha tudjuk hol élt Blaha Lujza, Ruttkai Éva, Faludy György, Rejtő Jenő. Hogy itt működött (működik) a híres Fasori Evangélikus Gimnázium. A lokalitáshoz a város történetei is kapcsolódnak. A gettó története, amely véres, iszonyú emlék. És a városhoz tartozik az a tragikus történet is, hogy egy Damjanich utcai párt fajgyalázás vádjával bíróság elé idéztek, mire mindketten öngyilkosok lettek. Ezek a történetek a várostörténet részei.

Lugosi András várostörténész szerint a nagyváros nem az emlékezés, hanem a felejtés terepe is. New Yorkot említi, ahol a helyiek egy része már nem emlékszik az ikertornyok helyére. Budapest és Erzsébetváros emlékei is kopnak. Eltűnnek az egykori iskolaépületek. Nemcsak a gyerekek száma csökken, szakmák halnak ki. A műemlékvédelem szerepét erősíti a hungarikum törvény, de a törvény kevés, az értékeket a lakóknak kell ápolniuk. Csakhogy, mint Gergely József volt alpolgármester mondja, míg a harmincas években a háznak egyetlen tulajdonosa volt, a ’90-es évektől annyi a tulajdonos, ahány lakás a házban van. Fontos lenne a lakókat a műemlékvédelembe bevonni, az emlékeket népszerűsíteni. 

Az Értéktár Bizottság munkája tiszteletre méltó, de hatékonyabb akkor lesz, ha a sziszifuszi munkával feltárt értékeket (ruhák, bútorok, receptek, a zsidó múlt emlékei) turisztikai szempontból hasznosítani tudjuk. Addig is érdemes ellátogatni a Csányi5 előadásaira, a Róth Miksa Emlékházba, az ötvöstörténeti gyűjtemény szobáiba.