Ráadásul a két csillag, Kosztolányi (Desiré) és Karinthy (Frici) nemcsak művészi értelemben voltak rokonok. Elválaszthatatlan jóbarátok voltak, a New York és a Nyugat első nemzedékének író-csillagai. Mindketten kötődtek történetük nagy helyszínéhez, Pesthez, abban a belvároshoz, s a megkerülhetetlen Erzsébetvároshoz. (Karinthy itt is született.) 

Nyilván így gondolták a Csányi5 és az Értéktár Bizottság szerkesztői, mikor a két író rajongóját, a Víg művészét, Fesztbaum Bélát kérték fel egy Kosztolányi-Karinthy műveiből összeállított előadóestre. Fesztbaum rajongása nem előzmények nélküli. A Léggömb elrepül címmel 100 előadást ért meg Kosztolányi előadása a Vígszínház Házi Színpadán. Ehhez illesztette hozzá Karinthy szövegeit. 

A két író barátságának van irodalmi lenyomata is. Az Esti Kornál Ötödik fejezete szól három mihaszna író-léhűtő (a harmadik szereplő Sárkány, Somlyó Zoltán) egyetlen napjáról, a széthulló idő drámájáról. Az ellébecolt nap végén a vidéki jófiú, Kosztolányi aggódó levelet kap szüleitől. A történet az ő válaszlevelével zárul. „Sajnos egyhamar nem utazhatom. Az új irodalom forrong… résen kell lennem.” Némi töprengés után ennyit tesz hozzá: „Dolgozom.” Hát persze. Az az idő elevenül meg, mikor még Ferenc József ült a trónon, s Budapest kávéházaiban csak (…) különböző irányokhoz szító modern költők tanyáztak”, írja Kosztolányi. Mellesleg, ha rápillantunk a könyvespolcra, hellyel közzel tényleg dolgoztak is. Ki tudja hogyan és mikor. 

Fesztbaum Béla a leckét egyszerű eszközökkel oldja meg. Egy szál gitárral, mikrofonnal. Ezekhez valóban nem kell több, mint a két barát-géniusz pompás szövegei. Némelyik Kosztolányi vershez Fesztbaum szerzett zenét. A barátságok vége mindig tragikus. A két egymást évtizedekig ugrató mókamester két évnyi különbséggel távozik, mindketten 51 évesen. Mintha csak tudták volna, mi elől menekülnek. Karinthy az „üres” két évben naponta mondogatta: „vajon mit szólna ehhez Desiré?”