PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KIEGÉSZÍTÉS

 

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzat

Képviselő-testülete Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottságának az Erzsébetvárosban élő családok üdülési támogatására kiírt pályázatának kiegészítése

 

I.         A pályázat célja:

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata támogatni kívánja a kerületben élő családok Budapest közigazgatási területén kívüli aktív üdülését, a szabadidő hasznos eltöltését, a családok közös élményszerzését függetlenül a családban élő gyermekek számától, illetve attól, hogy a gyermek(ek) egy vagy  kétszülős családban nevelkednek.

 

II.      A pályázat benyújtására jogosultak köre:

a)      Budapest Főváros VII. kerület közigazgatási területén érvényes lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, életvitelszerűen a kerületben élő család, vagy gyermekét (gyermekeit) egyedül nevelő, 18. életévét betöltött szülő feltéve, ha a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 550 %-át (2022-ben a 156.750 Ft-ot).

b)     Nevelésbe vett gyermek esetén a gyermek ellátását biztosító nevelőszülő feltéve, ha a pályázat benyújtásához a nevelésbe vett gyermek törvényes képviselője, azaz gyermekvédelmi gyámja a pályázati adatlap aláírásával hozzájárult, továbbá a család Budapest Főváros VII. kerület közigazgatási területén érvényes lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik és életvitelszerűen a kerületben él, valamint a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 550 %-át (2022-ben a 156.750 Ft-ot).

 

III.   A pályázat alkalmazásában:

a)      család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező 18. életévét betöltött szülő(k), nevelőszülő és házastársa, élettársa, valamint a 16. életévét be nem töltött, illetve 16. életévét betöltött tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező gyermek(ek)

b)      egyedülálló: az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált vagy házastársától külön él, kivéve, ha élettársa van

c)      gyermek: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 2:10. § (1) bekezdése szerinti tizennyolcadik életévét be nem töltött kiskorú; a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató; a huszonöt évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató gyermek;

d)     pályázó: a szülői felügyeletet gyakorló szülő, törvényes képviselő; nevelésbe vett gyermek esetében a gyermekvédelmi gyám hozzájárulásával rendelkező nevelőszülő;  

e)      nevelőszülő: a Ptk. 4:122. § (2) bekezdése szerinti gyermekvédelmi nevelőszülő.

 

IV.    Pályázati korlátozás

 

A 2020. évben elnyert pályázati összeggel elszámolni nem tudó, ezáltal az Önkormányzat felé tartozással rendelkező családok, illetve személyek jelen pályázatban nem vehetnek részt.

 

V.      A pályázat benyújtásának határideje:

 

2022. április 29. (péntek) 12.00 óra

 

VI.    A pályázat benyújtásának módja, helye:

 

A pályázatot kizárólag az erre a célra rendszeresített pályázati adatlap nyomtatványon, papír alapon, egy példányban, a szükséges mellékletekkel együtt lehet benyújtani személyesen vagy postai úton,

 

§  Személyes benyújtás esetén:

                       Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal

Ügyfélszolgálati Irodáinak valamelyikén

                                 (1073 Budapest, Erzsébet krt. 6., vagy 1076 Budapest, Garay u. 5.)

 

§  Postai úton történő benyújtás esetén postacím:

                        Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal,    

                                                        1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.

 

A pályázati adatlap és melléklete a www.erzsebetvaros.hu/pályázatok oldalról letölthető, illetve az Ügyfélszolgálatokon átvehető.

 

VII.A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:

a)      kitöltött pályázati adatlap;

b)      a pályázati adatlap mellékletét képező összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról szóló nyilatkozat;

c)      lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata minden, a pályázatban érintett családtag részéről;

d)     16. év feletti gyermek esetében tanulói vagy hallgatói jogviszony igazolása;

e)      jövedelemmel összefüggő igazolások, nyilatkozatok, egyéb igazolások;          

A jövedelemigazolással összefüggésben benyújtandó dokumentumok részletes felsorolása a pályázati adatlap tájékoztatójában olvasható.

 

 

VIII.       Támogatási feltételek:

1.      A támogatás formája: Egy összegben, előfinanszírozásban, vissza nem térítendő.

2.      A támogatást kizárólag Budapest közigazgatási területén kívüli belföldi üdüléssel kapcsolatban felmerült

-            szállásköltség

-            szabadidős tevékenységgel összefüggő belépők

-            minimum 1 éj szálláshoz kapcsolódó, maximum a támogatási összeg 20%-a erejéig terjedő útiköltség

          fedezésére használható fel.

3.      A támogatás felhasználása során nem számolható el a 18. év feletti személyek után fizetendő idegenforgalmi adó összege, az étkezéssel összefüggő költségek díja, valamint a SZÉP kártyával kiegyenlített szállás-, útiköltség és szabadidős tevékenységhez kapcsolódó belépők költsége.

4.      A támogatás felhasználásának időszaka: 2022. június 1-től – 2022. augusztus 31-ig.

 

IX.        A pályázati összeg felosztásának elvei:

1.        A pályázathoz önrész igazolása nem szükséges, a támogatási intenzitás 100%.

2.        A pályázati keretösszeg: Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2022. évi költségvetéséről szóló 6/2022.(II.17.) önkormányzati rendeletben meghatározott 3.000.000 Ft.

3.        A támogatási összeg:

-   egy vagy több gyermeket nevelő, kétszülős család esetében családtagonként egységesen 20.000 Ft,

-   egyszülős család esetében a szülő részére 40.000 Ft, gyermek(ek) részére 20.000 Ft/fő.

4.        A támogatás felosztása szociális rászorultsági sorrendben az egy főre jutó jövedelem alapján, a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig történik.

 

X.      A pályázatok értékelése, értesítés, szerződéskötés, elszámolás rendje:

1.        Kizárólag a benyújtási határidőn belül beadott pályázat támogatható, hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség. A hiánypótlásra való felszólítás elektronikus úton történik a pályázatban megadott e-mail címre, melynek benyújtására az elektronikus közléstől számított 8 napon belül van lehetőség.

2.        A pályázatokról Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) a benyújtási határidő lejártát követő 30 napon belül dönt. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs. A határidőn túl beérkező, illetve a hiánypótlási kötelezettséget nem teljesítő (hiányosan benyújtott) pályázatokat a Bizottság elutasítja.

3.        A pályázók a Bizottság döntését követő 8 napon belül elektronikus úton kapnak értesítést a pályázat eredményéről. A nyertes pályázó köteles az értesítéstől számított 60 napon belül szerződést kötni. A támogatás folyósítására a szerződés teljes körű aláírását követő 30 napon belül kerül sor.

4.        A pályázó a támogatási szerződésben meghatározott határidőig és módon köteles a támogatás felhasználását igazolni. A támogatás felhasználásának és elszámolásának szabályaira a támogatási szerződésben foglaltak az irányadók, mely szerint az elszámolás szakmai és pénzügyi beszámolóból áll. A támogatási összeg pályázati kiírástól eltérő felhasználása, vagy a felhasználás meghiúsulása esetén a pályázó a támogatási összeg visszafizetésére köteles.

 

XI.             További információ, kapcsolattartás:

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás a Tóth Tímeától kérhető a 06 1 462 3342 telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail címen.

 

1. Üdülési pályázat kiegészített adatlap

kohezios_alap