PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

 

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata a 2022. évben Balatonmáriafürdői üdülőbe szervezett nyári tábor támogatására pályázatot hirdet.

Pályázók köre: Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata fenntartásában és működtetésében lévő óvodák, a kerületi, állami fenntartásban és működtetésben lévő iskolákat támogató alapítványok, továbbá az önkormányzati fenntartású szociális és gyermekjóléti intézmény.

 

Pályázat célja: Balatonmáriafürdői üdülőbe szervezett nyári tábor támogatása.

 

Pályázati feltételek:



 ·         önkormányzati fenntartásban és működtetésben lévő óvodák, és a kerületi állami fenntartású és működtetésű iskolákat támogató alapítványok min. 20 fő táborozására pályázhatnak,

    ·         szociális és gyermekjóléti intézmény min. 12 fő táborozására pályázhat.

 

A pályázók köréből kizárásra kerülnek azon pályázók, akik a 2021. évi pályázaton elnyert támogatás felhasználásáról hiányosan, esetleg nem számoltak el.

 

Egyazon pályázó több nyári tábori program megvalósításához is nyújthat be pályázatot. A balatonmáriafürdői üdülő befogadóképessége: 60 fő

Rendelkezésre álló forrás: Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2022. évi átmeneti gazdálkodás szabályairól szóló 52/2021. (XII.15.) önkormányzati rendeletében e célra biztosított 7.000.000,- Ft.

 

Jelen pályázat támogatási feltételei a pályázati keretösszeg kimerüléséig állnak fenn.

 

Az elnyerhető támogatás mértéke pályázatonként: min. 70 000,- Ft.

max. 800.000,- Ft.

 

Az elnyert támogatási összeg formája: egyösszegű, vissza nem térítendő támogatás, előfinanszírozással.

 

A pályázat keretében megvalósítandó programhoz szükséges saját forrás mértéke: a pályázott program teljes költségvetésének 10%-a.


 A pályázat tartalma:

 

1.      Pályázati adatlap (kizárólag a jelen pályázati felhíváshoz mellékelt adatlap fogadható el, külön adatlap szolgál az óvodák, és szociális intézmény, valamint az iskolai alapítványok pályázatához), amely tartalmazza:

 

·         a pályázatot benyújtó óvoda/iskolai alapítvány/szociális intézmény megnevezését;

·         a pályázó bankszámlaszámát, a számlavezető pénzintézet megnevezését és címét;

·         a tábor tervezett időpontját és programját;

·         résztvevők létszámát, életkorát;

·         a program részletes költségvetését;

·         az igényelt támogatás összegét;

 

2.         a „Nyilatkozat” elnevezésű dokumentum (alapítványi pályázatok esetében)

3.         az „A Pályázó nyilatkozatai” elnevezésű dokumentum

4.         az „Átláthatósági nyilatkozat” elnevezésű dokumentum

 

Minden olyan indokolt költség elfogadható, amely a táborozással kapcsolatban közvetlenül felmerülhet. A támogatási összegből személyi jellegű kifizetés nem finanszírozható!

 

A pályázati adatlap és mellékletei letölthetőek az önkormányzat honlapjáról: www.erzsebetvaros.hu

 

 A pályázat benyújtásának módja:

 

A pályázatot „Balatonmáriafürdői tábor 2022.” megjelöléssel, a pályázati feltételeknek megfelelően kell benyújtani

2022. március 1. napjáig

 

Személyesen a Polgármesteri Hivatal 1076 Budapest, Garay u. 5. szám alatti épületében elhelyezett iratgyűjtő ládában vagy

 

Postai úton az alábbi címre:


Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Humánszolgáltató Iroda (1076 Budapest Garay utca 5.)

 

 A pályázat érvényességének feltétele: a szabályosan kitöltött, eredeti aláírással, bélyegző lenyomattal ellátott pályázati adatlap, és a hozzá tartozó mellékletek határidőben történő benyújtása 1 példányban.

Kizárólag a benyújtási határidőn belül beadott pályázatok támogathatóak, hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség. A hiánypótlásra való felszólítás elektronikus úton történik, melynek benyújtására az elektronikus közléstől számított 5 napon belül van lehetőség.

 

A benyújtott pályázatok tartalmi megfelelőségéért, az abban közölt adatok valódiságáért és megvalósíthatóságáért, a szükséges mellékletek, igazolások, nyilatkozatok meglétéért kizárólag a pályázat benyújtója felelős. Az adatok valóságtartalmát az Önkormányzat ellenőrizheti.


 A pályázat elbírálása:

 

A pályázati kiírásban foglalt feltételeknek való maradéktalan megfelelés esetén - a pályázati keretösszeg, valamint a létszámkeret kimerüléséig - a pályázatok automatikusan kedvező elbírálásban részesülnek.

 

A beérkezett pályázatok elbírálásáról a Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottság a benyújtási határidőt követő 30 napon belül dönt, az iskolai alapítványok esetében javaslatot tesz a Képviselő-testületnek a támogatás odaítélésére. A Bizottság az igényelt támogatásnál alacsonyabb összeget is megítélhet, illetve javasolhat.

 

A pályázók a pályázat eredményéről a döntést követő 20 napon belül elektronikus úton értesülnek. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs.

 

A pályázat útján elnyert támogatásról támogatási szerződés készül.

 

A pályázatban szereplő, igényelt támogatásnál kisebb összeg elnyerése esetén pályázó saját döntése szerint elállhat a támogatástól vagy a pályázatban vállaltakat arányosan teljesítheti, ezt azonban megfelelően rögzíteni kell a szerződésben.

 

 A pályázati támogatás elszámolása:

 

A nyertes pályázónak a kapott támogatási összeg felhasználásáról részletes elszámolást kell készíteni, melyet 2022. szeptember 30-ig kell írásban benyújtani Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Humánszolgáltató Irodája részére.

 

Az elszámolás szakmai és pénzügyi beszámolóból áll.

 

A részletes szakmai beszámolónak tartalmaznia kell, hogy a támogatási összeg milyen célokra, tevékenységekre került felhasználásra.

 

A pénzügyi beszámolónak tartalmaznia kell a támogatási szerződésben meghatározott számlaösszesítőt és nyilatkozatot, valamint a támogatási összegnek megfelelő számlákra vonatozóan azok záradékolt és hitelesített másolatát. A záradékoláshoz rá kell írni az eredeti számlákra, hogy „…. Ft összegben/teljes összegben a … számú támogatási szerződés terhére elszámolva.”, a számlák másolati példányaira pedig „A másolat az eredetivel mindenben megegyezik” szöveget, valamint el kell látni támogatott képviseletére jogosult aláírásával és a dátummal.

 

A jogosulatlanul igénybe vett támogatási összeg visszafizetése, és a jelen pályázati felhívásban nem részletezett kérdések tekintetében a támogatási szerződés rendelkezései az irányadók.

 

Tájékoztatjuk a pályázókat, hogy a jelen pályázat keretében elnyerhető támogatás nem terjed ki az idegenforgalmi adó (IFA) összegének megfizetésére, amelyre a 18 éven felüli személyek után készpénz-átutalási megbízás (csekk), vagy banki átutalás útján van lehetőség.

 

Felhívjuk a táborozók figyelmét továbbá, hogy a balatonmáriafürdői üdülő térítési díjai csak a szállásköltséget tartalmazzák, így a táborozók étkezése csak egyénileg oldható meg Kérjük, hogy a pályázati költségvetés összeállításakor, az étkezési költségek tervezésekor, erre szíveskedjenek figyelmet fordítani.


A pályázati eljárással kapcsolatban további felvilágosítás kérhető Prógli Katalintól a 462- 3399-es telefonszámon.

 

Az üdülő térítési díjait a pályázati felhívás melléklete tartalmazza.

Mellékletek

Pályázati felhívás

Pályázati adatlap kerületi iskolák alapítványai részére

Pályázati adatlap óvodák, szociális intézmények részére

 

Balatonmáriafürdői üdülő díjai:

 

 

a) az önkormányzat vagy állam által fenntartott kerületi köznevelési, szociális intézmények táborozó gyermekei, tanulói és a kísérő felnőttek részére:

 

800,- Ft/fő/éj

b) a kerületi nem önkormányzati vagy nem állami fenntartású, valamint „külsős” nem kerületi köznevelési és szociális intézmények táborozó gyermekei, tanulói és a kísérő felnőttek részére:

 

1.000,- Ft/fő/éj

c) „külsős” gyermek részére 18 éves korig, illetve korhatárra való tekintet nélkül (súlyosan) fogyatékos személy részére:

 

1.500,- Ft/fő/éj

d) „külsős” gyermek kísérője, hozzátartozója részére

2.800,- Ft/fő/éj

e) hivatali dolgozók és az önkormányzat által fenntartott és üzemeltetett köznevelési, szociális intézmények

dolgozói és hozzátartozói részére

 

1.800,- Ft/fő/éj

f)   hivatali dolgozók és az önkormányzat által fenntartott és üzemeltetett köznevelési, szociális intézmények dolgozóinak gyermekei részére (18 éves korig)

 

1.300,- Ft/fő/éj

kohezios_alap