Köztemetés


A haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzat képviselő-testülete – a halálesetről való tudomásszerzést követő huszonegy napon belül – gondoskodik az elhunyt személy közköltségen történő eltemettetéséről, ha

a) nincs vagy nem lelhető fel az eltemettetésre köteles személy, vagy

b) az eltemettetésre köteles személy az eltemettetésről nem gondoskodik.

 

Az elhunyt személy utolsó lakóhelye szerinti települési önkormányzat

a) a költségeket hagyatéki teherként a területileg illetékes közjegyzőnél bejelenti, vagy

b) az eltemettetésre köteles személyt a köztemetés költségeinek megtérítésére kötelezi.

 

A köztemetés költségeként az önkormányzat csak a szolgáltatást végző temetkezési intézet által kibocsátott számlán szereplő, a kegyeleti szabályok betartásával indokolt temetkezési szolgáltatási, valamint az a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben előírt költségeket ismeri el.

 

Nem mentesíthető a közköltségen történő temetés költségeinek megtérítése alól az a személy, aki a temetést szerződésben vállalta.

 

A települési önkormányzat a rendeletében szabályozottak szerint a megtérítési kötelezettség alól részben vagy egészben különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén mentesítheti az eltemettetésre köteles személyt. 

 

A köztemetés költségeinek megtérítésére kötelezett személy fellebbezése esetén a Képviselő-testület méltányossági jogkörében különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetében a kötelezettet mentesítheti a költségek megfizetése alól.

Köztemetés esetén különös méltánylást érdemlő körülménynek minősül az, ha a kötelezett vagyonnal nem rendelkezik és

a) háztartásában az egy főre eső jövedelem 65 550,- Ft alatt van,

b) az egyedül élő kötelezett jövedelme 82 650,- Ft alatt van,

c) 80 évnél idősebb személy

d) súlyosan fogyatékos személy.

 

A köztemetés költségeinek megtérítésére kötelezett személy fellebbezése esetén a Képviselő-testület részletfizetést engedélyezhet, ha a kötelezett háztartásában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 163 875,- Ft-ot.

 

A kérelem kitöltésére akkor van szükség, ha a köztemetést magánszemély kéri. 

A költségek megtérítése alóli mentesítésre irányuló kérelem, a temetési költség megfizetésére kötelező határozat elleni fellebbezésként nyújtható be.

 

A támogatásra vonatkozó jogosultsági feltételekről és a csatolandó dokumentumok köréről további információ a kérelem nyomtatvány végén található tájékoztató részben érhető el.

 

Jogszabályi háttér: 1993. évi III. tv. 48.§, 6/2016 (II.18.) önkormányzati rendelet 21.§, 46.§

Kapcsolódó nyomtatványok

Kérelem köztemetéshez

Humánszolgáltató Iroda
Cím: 1076 Budapest, Garay utca 5
Irodavezető: Gyuris Gabriella
Telefon: (+36 1) 462-3328
E-mail: [email protected]




Elérhetőségeink:
1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.
Telefon: 462-3100
1076 Budapest, Garay u. 5.
Telefon: 462-3100
Általános ügyfélfogadási idő:
Hétfő: NINCS
Kedd: 8:00 - 12:00
Szerda: 8:00 − 18:00
Csütörtök: 13:00 - 16:00
Péntek: NINCS
kohezios_alap