FELHÍVÁS
2022. évi „Erzsébetváros Kertje” pályázat

 

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-Testületének Városüzemeltetési Bizottsága 43/2022. (III.11.) számú határozatával pályázatot ír ki az „Erzsébetváros kertje” pályázat létrehozásáról szóló 19/2020. (V. 22.) önkormányzati rendeletben foglaltak alapján.

 

A pályázat célja: a VII. kerületi társasházakban, lakásszövetkezetekben, önkormányzati lakóépületekben, intézményekben és környezetükben zöldebb, élhetőbb környezet kialakításának, a kerület szépítésének, a természet közelsége megteremtésének, kertek kialakításának versenyeztetése és díjazása.

 

A pályázaton részt vehetnek a VII. kerület közigazgatási területén lévő:

          a) társasházak

          b) lakásszövetkezetek (a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. tv. 2. § (1) bek.)

          c) önkormányzati lakóépületek kezelője (a), b), c) a továbbiakban együtt: lakóközösségek)

          d) a VII. kerületi önkormányzat által fenntartott  intézmények.

 

A pályázatnak tartalmaznia kell:

·         A pályázó nevét (a közösség és a közösséget képviselő személy nevét is), postacímét, telefonszámát, e-mail címét, a pályázaton részt vevő ingatlan címét

·         a pályázó nyilatkozatát a pályázatban közölt adatai nyilvános kezeléséhez való hozzájárulásáról

·         A pályázathoz mellékelni kell 5 darab fényképfelvételt a nevezni kívánt ingatlanról.

A kitöltendő pályázati adatlap jelen felhívás 1. sz. melléklete.

 

A jelen felhívás meghirdetésekor Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata költségvetésében 1.000.000 forint, azaz egymillió forint áll rendelkezésre a jelen pályázaton résztvevő díjazottak részére.

 

A Pályázati felhívás és mellékletei az alábbi módokon szerezhetőek be:

 

Letölthetőek az Önkormányzat honlapjáról (www.erzsebetvaros.hu, vagy átvehetőek a Hivatal Erzsébet krt. 6. sz. alatti épületének portáján az erre vonatkozó igény telefonos (06-1-462-3289) vagy e-mailben ([email protected]) történő jelzését követően.

 

A Pályázat benyújtása:

·         A pályázat benyújtásának határideje: 2022. augusztus 31. napja. A határidőn túl benyújtott pályázat érvénytelen.

·         A pályázat benyújtható a pályázati kiírás meghirdetését követően akár azonnal.

·         A pályázat benyújtásának módja:

-          postai úton postai ajánlott küldeményként az Önkormányzat címére (1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.). A borítékra kérjük ráírni: „2022. évi „Erzsébetváros Kertje” pályázat vagy

-          elektronikusan, azaz ügyfélkapun/cégkapun keresztül (Hivatali kapu elérhetőség: rövid név: BPVIIPH KRID kód:500127390) lehet benyújtani.

·         Nevezési díj nincs.

Érvénytelen a pályázat, ha:

  • nem a „Pályázati Adatlap”-on került benyújtásra,
  • nem tartalmaz, vagy nem az előírt mennyiségben tartalmaz színes fényképfelvételt a nevezni kívánt helyszínről,
  • a pályázó a nyilatkozatával nem járult hozzá a pályázatban közölt adatai nyilvános kezeléséhez,
  • azt határidőn túl nyújtották be,
  • nem az előírt módon nyújtották be (pl. e-mailben került benyújtásra),
  • korábbi években már részesült díjazásban az Erzsébetváros kertje pályázaton, és a díj elnyerésének évét követő ötödik év még nem telt el.

A pályázat elbírálása:

·           A feladattal kapcsolatos adminisztrációs feladatokat a Hivatal Városüzemeltetési Irodája végzi.

·           A pályázatokat a Polgármester által kijelölt 3 fős bizottság bírálja el, és kiválasztja a verseny első hét helyezettjét és azok helyezési sorrendjét.

·           A kiíró jogosult arra, hogy a pályázatok értékelése előtt a pályázatban szereplő helyszínt megtekintse.

·           A pályázatok elbírálásának tervezett határideje: 2022. szeptember 30.

 

Az értékelés szempontjai:

-          a növényesítés mértéke: zöldfelület aránya a növényesítés céljára hasznosítható területhez képest,

-          a növényesítés esztétikája, szépsége,

-          fajgazdagság,

-          ápoltság,

-          a lakóközösség maga gondozza-e vagy gondoztatja a növényeket

-          egyedi megoldások, kreativitás.

A nyertes pályázatok bruttó díjazása:

-          I. helyezett díja:          300.000,- Ft,

-          II. helyezett díja:        200.000,- Ft,

-          III. helyezett díja:      140.000,- Ft,

-          IV. helyezett díja:      100.000,- Ft,

-          V. helyezett díja:         100.000,- Ft,

-          VI. helyezett díja:         80.000,- Ft,

-          VII. helyezett díja:         80.000,- Ft.  

 

A bruttó díjazási összegeket a mindenkor hatályos Személyi jövedelemadó törvény szerinti adófizetési kötelezettség terheli (1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról). Az adó összegét a bruttó díj összegéből Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata állapítja meg, azt levonja, befizeti és arról igazolást állít ki a díjazott társasház részére, valamint az adózás rendjéről szóló törvénynek az adókötelezettséget eredményező, a magánszemélynek teljesített kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő bevallási kötelezettség szabályai szerint bevallást tesz.

 

A díjazottakkal megállapodást köt az Önkormányzat (megállapodás tervezet a jelen felhívás 2. sz. melléklete)

A díjazottaknak a megállapodás tervezet megküldésétől, illetve a tervezet elkészültéről szóló értesítés kézhezvételétől számított 30 napos jogvesztő határidő áll rendelkezésére a megállapodás tervezet elfogadására, azaz aláírására.

 

A díjazásban részesülő pályázók legközelebb a díj elnyerésének évét követő ötödik évben indulhatnak újra a pályázaton.

 

A pályázat eredményéről történő értesítés:

 

A pályázat eredménye, az Önkormányzat honlapján, és a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján közzétételre kerül, valamint a pályázók elektronikus úton (ügyfélkapun illetve cégkapun) vagy postai úton értesítést kapnak.

 

A pályázaton részt vevő hozzájárulását adja, hogy a pályázati eljárás során rögzített személyes adatait az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 számú rendeletének (a továbbiakban: GDPR) valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) rendelkezéseit betartva, a pályázatot kiíró, valamint a támogatási döntést előkészítő- és a támogatási döntést meghozó szerv a pályázattal, a pályázati eljárással és a támogatási döntéssel összefüggésben kezelje.

A pályázó tudomásul veszi, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. számú melléklete alapján a pályázatok alapvető adatai és a pályázatok eredménye az Önkormányzat hivatalos honlapján (www.erzsebetvaros.hu) nyilvánosságra kerülnek.

Nyertes pályázó tudomásul veszi az Infotv. azon rendelkezését, mely szerint az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az államháztartás alrendszerébe tartozó valamely személlyel pénzügyi vagy üzleti kapcsolatot létesít, köteles e jogviszonnyal összefüggő közérdekből nyilvános adatra vonatkozóan - erre irányuló igény esetén - bárki számára tájékoztatást adni.

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást ad hivatali munkaidőben a Hivatal Városüzemeltetési Irodája a 06-1-462-3289-es telefonszámon.

Erzsébetváros kertje pályázat 2022 mellékletek

Erzsébetváros kertje pályázat 2022_mellékletek

FELHÍVÁS Erzsébetváros kertje pályázat 2022


kohezios_alap