• írta Barát József
  • 2022. május. 13. péntek
  • 0

Új körút: a köztér legyen a közösségé

A város nem csak arra való, hogy közlekedjünk benne, de arra is, hogy ott élni tudjuk.
title image

Új körút: a köztér legyen a közösségé

 

– A város nem csak arra való, hogy közlekedjünk benne, de arra is, hogy ott élni tudjuk. Ezt mondta Karácsony Gergely főpolgármester május 12-én a Kis távolságok Városa Alapítvány rendezvényén, ahol a civil szervezet „Új körút” elnevezésű projektjét mutatta be. Kezdeményezésük, hogy az Andrássy út és az Üllői út között az összefüggő vonulatot alkotó Székely Mihály utca, Kazinczy utca, Szentkirályi utca útvonal váljon a Kiskörút és a Kagykörút között olyan emberközpontú új városi térré, ahol jó sétálni, vásárolni, közösségi tevékenységet folytatni, szomszédsági programokat szervezni. Ahol egyén és közösség kapcsolódhat.  

Karácsony Gergely a Klauzál téri vásárcsarnok emeletén megrendezett eseményen  emlékeztetett arra, hogy a köztér a város egyik legfontosabb értéke, amelyet együtt kell megvédenünk attól, hogy ott a magánérdekek uralkodjanak el, az Új körút kezdeményezés kapcsán hozzátette: ez olyan ötlet, amely segít abban, hogy kiszabaduljunk a rossz megszokások rabságából.

Lajos Béla a Kis Távolságok Alapítvány kurátora szervezetük céljai között említette, hogy a közterületeknek a közösséget, a közösségépítést is szolgálniuk kell és ebben nagyon nagy szerepük van a fenntartható közlekedési módoknak, a zöldítésnek, az épített környezet védelmének és a kulturális kezdeményezéseknek is. Emlékeztetett rá, Budapest belterületéről évente tízezer számra költöznek az emberek az agglomerációba, de ennek a folyamatnak a terhe is a városközpontra nehezedik, hiszen míg a belterületen élők hetven százaléka a közösségi közlekedést választja, az agglomerációból ugyanilyen arányban az emberek autóval érkeznek a városba.   

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke ezt azzal egészítette ki, hogy Budapest negatív spirálba került az egyre magasabb ingatlanárak és a kellemetlen körülmények miatt. Ez a folyamat is egyértelművé tette, hogy gondjaink megoldására már nem kereshetünk csak közlekedési válaszokat. A rendezvényen részt vettek azoknak a kerületeknek a polgármesterei is, amelyeken az „Új körút” áthalad, Soproni Tamás a VI., Niedermüller Péter a VII., és Pikó András a VIII. kerületből. Mindnyájan támogatják a kezdeményezést. Soproni Tamás egyebek mellett arról beszélt, hogy tarthatatlan, hogy  a közterület nyolcvan százalékát jelenleg autók foglalják le. Pikó András a politikai bátorság fontosságáról beszélt és kifejtette: szerinte fontos lépni, hiszen a Szentkirályi utca mellett épül a nagyszabású Pázmány projekt és fontos, hogy az emberek szokjanak hozzá a kezdeményezéshez, mielőtt az elkészül. Niedermüller Péter elmondta, hogy a jelenlévőket három mozzanat köti össze: hisznek a kulturális alapú területfejlesztésben, a zöldítésben, ennek részeként abban, hogy a Belvárosban nincs szükség autóforgalomra és olyan várost akarnak ahol a köztér valóban a közösség tere.  

kohezios_alap