• írta Sári Judit
  • 2022. június. 16. csütörtök
  • 0

Színház az egész világ – kivéve, amikor az Örkény takarít

Az Örkény színház takarítási akciójához a kerületi önkormányzat is csatlakozott a Tiszta7-el, az építkezés nyomaitól megszabadított, tisztára sepert utcát ugyanis egy erre az eseményre ideszervezett vizes takarítógéppel fel is mosták.
title image

 Színház az egész világ – kivéve, amikor az Örkény takarít

A hét közepén egy különleges produkcióval állt a közönség és a helyi lakosság elé az Örkény színház, olyannal, amihez nem színpadra volt szükségük, hanem seprőre és lapátra. Igen, az örkényesek utcát és kirakatokat takarítottak, ezen egyszerű és nagyszerű módon kifejezve köszönetüket a helyiek és a környékbeli lakosság türelméért, amire az Ericsson stúdió, azaz új nevén ÖrkényKÖZ felújítása alatt szükség volt.

Mácsai Pál igazgató, Zsigmond Emőke, Vajda Milán és Máthé Zsolt színművészek, Neudold Júlia, az ÖrkényKÖZ vezetője, valamint a művészeti titkárság illetve az Örkény Stúdió műszaki munkatársai vettek részt az Asbóth utcai közösségi takarítási akcióban. Több mint tucatnyi színházi ember a „délelőtti műszakból”, akik csak azért nem voltak többen, mert a színházban éppen egy főpróbát tartottak. A jókedvű csapat érezhetően nem kényszerből állt ki sepregetni az Asbóth utcára, büszkén gyülekeztek az átalakult Ericsson stúdió előtt, ahol a következő évadtól az Örkény színházpedagógiai műhelyének színházi nevelési projektjei valósulhatnak majd meg. A színház 2020 óta tagja a Jövő nézőiért – Zöld Színház Projektnek, és mint Erzsébetváros egyik fontos kulturális szereplője most példát is mutattak arra, hogy a kulturális tevékenység mellett a kulturált környezet is milyen kiemelkedően fontos része az életüknek. Ez nem egy másik szerep volt, ez a valóság.

 

Az Örkény színház takarítási akciójához a kerületi önkormányzat is csatlakozott a Tiszta7-el, az építkezés nyomaitól megszabadított, tisztára sepert utcát ugyanis egy erre az eseményre ideszervezett vizes takarítógéppel fel is mosták. És mivel a jó példa ragadós, ezt a lehetőséget bármelyik összeszerveződött lakóközösség, kulturális intézmény, akár a vendéglátók összefogásával szervezett utcatakarításra is biztosítják a jövőben. Érdeklődni, jelentkezni a [email protected] email címen lehet. 

kohezios_alap