• írta Sándor Zsuzsa
  • 2022. április. 11. hétfő
  • 0

Nemzetközi Roma Nap a K11-ben

Április 8-án a világ minden táján megemlékeztek a Nemzetközi Roma Napról, s így volt ez Erzsébetvárosban is.
title image

Egy vérből valók

Nemzetközi Roma Nap a K11-ben

 

Április 8-án a világ minden táján megemlékeztek a Nemzetközi Roma Napról, s így volt ez Erzsébetvárosban is. A kerületben sok a hátrányos helyzetű család, akad köztük roma is, de ez a nap épp arról szól, hogy az egyenlő jogok és esélyek mindenkit megilletnek, a kultúra pedig hidat teremt a különböző származású, bőrszínű embertársaink között. A jelenlegi önkormányzati vezetés számára alapvető érték a szabadság, s hogy ez a városrész, Budapest szívében, a befogadó, nyitott, sokszínű kultúrájáról legyen ismert. 

A K11 Művészeti és Kulturális Központba április 8-án a helyi iskolásoknak szerveztek programot, amelyre körülbelül száz diák jött el. Mikor megtudták, hogy Palya Bea és Horváth Kristóf „Színész Bob” fognak fellépni, többen örömujjongásban törtek ki. E két nagyszerű romaszármazású művész élő példái annak, hogy a szegénysorból, a hátrányos helyzetből is ki lehet törni tehetséggel, tudással, tanulással.

Niedermüller Péter polgármester megnyitó beszédében hangsúlyozta: ebben az országban nem könnyű romának lenni. Személyes történetet is említett: az egyik áruházba ment vásárolni, s észrevette, hogy mögötte egy roma fiatalember nézelődik, s noha semmi gyanúsat nem csinált, két biztonsági őr szorosan követte, hogy bármikor lecsaphassanak rá.

-        Ha egy normális társadalomban akarunk élni, egy pillanatra sem fogadhatjuk el a negatív megkülönböztetést. – folytatta a polgármester – Nem szabad ilyenkor félrenézni. Az ország sorsa azon is múlik majd, hogy eltűritek-e diszkriminációt, vagy tiltakoztok ellene.

Ezt követte Horváth Kristóf „slamnagykövet”, rendhagyó irodalomórája. Kristóf hozta létre még 2014-ben a Tudás Hatalom közösséget, amely roma fiatalok színházi képzésével küzd a kirekesztés ellen.

-         Ki az, aki romának tartja magát, és ki cigánynak? - kérdezte a diákoktól a slammer, s karok lendültek a magasba.

Ám arra, hogy mi a különbség a kettő között nem nagyon tudták a választ.

-        A cigány a görög atsziganosz szóból ered, érinthetetlent jelent, arra utalva, hogy a felsőbb osztályok tagjai nem is érintkezhettek az alsóbbrendűnek tartott cigányokkal. A rom lovári nyelvben férfit, embert jelent, a roma a többes száma. De a romungró, lovári, és beás cigányok mind testvérek, egy vérből valók, mert összeköti őket a kirekesztettség érzése – magyarázta Kristóf.

 

S ezzel a rendhagyó óra komoly része véget is ért. A slammer pillanatokon belül elképesztő hangulatot teremtett, a terem megtelet kacagással, a gyerekek nyelvtörőket dübörögtek, énekeltek, tapsoltak. S úgy tűnik, a felszabadult jókedv az egyik leghatékonyabb módja a tanulásnak. Elhinnénk, hogy hetedik-nyolcadik osztályos gyerekeket fél óra alatt meg  lehet tanítani felezős nyolcasban verset írni, rímeket faragni, szájbőgőzni, ritmuszekcióban József Attilát szavalni? Hányan tudják, hogy a magyar és a cigány himnusz ritmusszerkezete ugyanaz?

Palya Bea a cigány himnusz dallamára énekelte el a diákok rögtönzött közös költeményét. És a daloló vidám csapatban mindannyian átéltük, hogy az alkotás, a kreativitás, a tehetség mindannyiunkban ott van, csak hinni kell benne.

Mi jut elsőre eszedbe a roma kultúráról? - kérdeztem a rendezvény végén Horváth Kristófot.

-        Nekem Palya Bea. Nincs arra szó, ahogyan ő énekel, ellenálhatatlan, a hatása alól nem tudsz kibújni, mert mindenkit szíven talál.

Palya Beának a roma kultúra elsősorban a nagyapját jelenti, aki egy falusi kocsmában muzsikált, s mindenkinek elmondta az akkor még csak három éves unokájáról, hogy egyszer majd híres énekesnő lesz, és a tévében fog énekelni. És ez így is lett.

-        A nagyapám a falu utolsó házában lakott, én is úgy nőttem fel falu szélen, s most is a város szélén lakom. A roma kultúra számomra a peremlétet jelenti: kirekesztettséget és szabadságot egyszerre. – mondta Palya Bea, aki nem csak Príma Primissima-díjas énekes, hanem a Magyar Kultúra követe, és esélyegyenlőségi nagykövet is.

kohezios_alap