„Ami nem függ össze a pénzzel, az a tisztesség, a becsület, és az igazság”
Maszk nélkül és maszkban Lőte Attilával
December 22-én éppen 400. alkalommal játszották az Erzsébet körúti teátrumban Disney és Cameron MacKintosh világsikerét, a Mary Poppins című musicalt. A jubileumon szinte mindenki fellépett, aki valaha hozzájárult az előadás sikeréhez. Ezen az estén búcsúzott el a közönségtől az egyik bankigazgatót játszó, 87 esztendős Lőte Attila. Egy fantasztikus, nagyívű színművészi pálya zárult le a deszkán. Nagy szerepeiről, a pénz szerepéről, a magyar nyelv szépségéről, s legutóbbi díjáról egyaránt beszélt az Erzsébetváros újságnak.
Névjegy
Lőte Attila Jászai Mari-díjas színművész. Két erdélyi, Magyarországra menekülő család sarja, aki Szegeden született. Tamási Áron író ezt mondta neki: Édes fiam, ha a szüleid székelyek, te is az vagy! Nagyapja egyetemi tanár, kutató, a szegedi egyetem professzora volt, édesapja körzeti orvos, szülész. Elmondása szerint soha, semmi affinitást nem érzett a doktori hivatás iránt, sőt, fél a betegségektől. A színészi pályára édesanyja presszionálta. 1957-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, két évig a debreceni Csokonai Színház tagja volt, majd a Madách Színházhoz szerződött. Euripidész, Shakespeare, Csehov-darabok főszerepei, filmek, tévéjátékok sora színesítette pályáját, nehéz sorolni legnagyobb sikereit. Egyetlen dolog köti őt az orvosláshoz: ahogy fogalmaz, pszichológiai szempontból vizsgálta meg minden szerepét, amit valaha eljátszott.
Milyen volt utoljára kiállni a színpadra a bankigazgató szerepében?
Van egy mondás, úgy szól: derült égből villámcsapás. Én ennek az ellenkezőjét éreztem: borult ég után napsugárzás. Ezt most találtam ki. (nevet) Csodálatos, felemelő és szívszorító érzés volt a közönség és a kollégák reagálása! Ilyen dörgő tapsot talán csak a 80. évfordulómon kaptam.
Miért döntött úgy, hogy abbahagyja a pályát?
Az utóbbi másfél-két év nagyon borult volt számomra. Sajnos hiába szaladtam utánuk, elmentek az évek. Egyszer csak azt vettem észre, hogy vénember lettem. Minden ember életében elérkezik a shakespeare-i hatodik, hetedik évszak, mikor a sors visszavonulásra készteti. Elfáradtam én is. Már nem tudom azt a nívót hozni, nem tudok úgy izzani, ahogy korábban. Ha egy színész már nem teljesítheti a szolgálatát, a hivatását, az azért tragikus. Bármennyire is szeretném törvényszerűnek megélni. Hát, így vagyok most.
Azt mondja magáról, hogy filozófikus alkat. Az előadásban az ön által megformált karakter így fogalmaz: „Vannak fontosabb dolgok a világon, mint a pénz.” Mit gondol erről Lőte Attila?
Egy latin közmondás szerint, amíg sikered van, sok barátod lesz, ha jönnek a felhők, egyedül leszel. Egy másik gondolat Tenessee Williamstől valahogy így szól: Azt mondják, sokféle ember él ezen a földön, de csak kétféle van. Akit megvásároltak, s aki vásárol. Nem, van még egy harmadik féle is… A pandémia alatt sokat olvastam Kosztolányit, Márait, és kezembe került egy kötet Mátrai Betegh Bélától, aki a hatvanas évek nagy színházkritikusa, irodalmára volt. Ő ezt írta: A művészet egyik fontos eleme az igazság keresése. De az igazságot karban kell tartani mindig. Mert olyan erő, melyre – ha nem vigyáznak – esetleg tűri, hogy a nevében bűnözzenek. Mindezzel azt akartam mondani, hogy a világot a pénz hajtja előre. De ami nem függ össze a pénzzel, az a tisztesség, a becsület, az igazság.
Musical előadáson köszönt el a pályától. Lássuk be, Lőte Attilától ez egy különleges búcsú.
Sosem énekes színész voltam, hanem egy színész voltam, aki énekelt. Ugye, tetszik érteni, kedvesem? Előzőleg is volt múltam nagy, énekes szerepekben: Domján Edittel a Te meg én című kétszemélyes musicalt legalább százszor előadtuk, a Yermában Psota Irénnel énekeltem, az Oliverben Mr. Bumble-t játszottam, s még sorolhatnám. Boldog vagyok, hogy a Madách hatalmas, prózai korszakának kelesztő részese lehettem. De jött az idők szava, ez természetes. Musical színház lett a Madách, s én ott ragadtam.
Abban a bizonyos hőskorban mi volt a legkedvesebb önnek?
Életem nagy élményei közé tartozik, hogy Ádám Ottóval dolgozhattam és eljátszhattam Csehov nagy hőseit. A Cseresznyéskertben voltam Trofimov, később, idősebb koromban Gajev ugyancsak Ádám Ottó rendezésében, a Ványa bácsiban Szerebrjakov professzor, a Leánykérésben Lomov, majd Csubukov is. Tényleg nehéz lenne felsorolni, csodálatos időszak volt ez.
Erzsébetvároshoz mennyire kötődik?
Laktunk a Dob utcában. Sokat fagylaltoztam a környéken, színészként gyakran mentem a Fészek Művészklubba. Amikor a Royal Shakespeare Company Magyarországon járt a 60-as években, megnézték a mi Hamlet előadásunkat. A Gábor Miklós-féle változatban én Leartes voltam háromszázszor, ami amúgy világrekord. Az angol színészek a Royal Hotelben laktak, ott többször találkoztunk velük. Soha nem felejtem el: hallgatták a Hamlet fordítást magyarul, s egyszerűen elájultak az Arany János műtől.
Nagyon lelkes lett hirtelen, művész úr!
Igen, mert a magyar nyelv az én szívem csücske. Valami hihetetlen ez a gazdagság! Egyedülálló a világ nyelvei között. Ott van például az angol cry-kiabál vagy a feeling-érzés szó. Amit angolul egyfajta módon fejeznek ki, azt mi tizenöt-húszféleképpen tudjuk elmondani magyarul. Olyan árnyalatnyi fantasztikumokat fejez ki a magyar nyelv, hogy az elképesztő!
Nemrég jelent meg a Maszk nélkül című könyvének második, bővített kiadása.
Nem tartom magam írónak, csak belső késztetés miatt írtam. Ez nem irodalmi értékű munka, csupán az igazságnak megfelelően próbáltam leírni az életemből bizonyos dolgokat. A Maszk nélkül másodszor 2019 Karácsonyán jelent meg, a pandémia pár hónappal később kezdődött. Kétségbeesve gondoltam arra, hogy valamiféle képzettársítás engem nehogy besoroljon a maszknélküliek néptelen táborába! (nevet) A könyvem persze nem erről szól, hanem a kendőzetlenségről, ahogy a pályámról írok.
Tavaly Szinkronszínész Életműdíjat kapott az Uránia Filmszínházban. Ezt hogyan élte meg?
Több szempontból is érdekes volt. Egyrészt azon a színpadon játszottam életemben először 64 évvel korábban, két vizsgadarabban is. Ez követően akart Major Tamás szerződtetni a Nemzetibe, Várkonyi Zoltán meg a Vígszínházba. Sajnos egy rendelet szerint akkor Debrecenbe kellett igazolnom, de két év után mentem a Madáchba.
Mi a másik érdekesség?
Voltaképpen nem is igazán értettem, hogy miért kaptam meg. Márai írja, ha valami után nem acsarogsz, az eljön majd hozzád, s mikor ott van, akkor pislogsz, mert nem érted. Hát, én is így voltam ezzel, ugyanis az utóbbi harminc évben nem szinkronizáltam. (nevet) Az előző harminc évben viszont 150 szerepet, olyan óriási színészeket, mint Zbigniew Cybulski, Maximilian Schell, Charles Boyer, Marcello Mastroianni, Vittorio Gassman.
Lesz folytatása a könyvének? Például megírhatná a Maszkban című könyvet is. Mivel foglalkozik immár aktív nyugdíjasként?
A múlttal foglalkozom, és a maradék jövővel. Mindennap eszembe jut valami régről, bár minden nap el is felejtek valamit. (nevet) Igen, firkálok most is mindenféléket, meg nézem a tévéműsorokat. Néha leülök a zongorához, elpötyögök egy slágert azon a pár akkordon, amit ismerek. Sétálok, figyelek rá, hogy meglegyen a napi ezer lépés, könyvesboltba járkálok. Az emberekkel való találkozás ritkább lett. Van egy véget nem érő staféta a színházművészetben. Ennek a továbbvitele is foglalkoztat engem.
Mire gondol pontosan?
Eljátszhattam olyan szerepeket, amit megszemélyesítettek előttem jelentős színészek. Például, Szép Ernő Vőlegényének címszerepét korábban Csortos Gyula alakította. Darvas Iván volt előttem Liliomfi. Várkonyi Zoltántól, Básti Lajostól, Pécsi Sándortól, Mensáros Lászlótól, Zenthe Ferenctől örököltem szerepeket, de zseniális külföldi sztárok, mint Albert Finney, Robert Redford, Jack Nicholson híres karaktereit is megkaptam itthon. Ezek valami furcsa, különleges reményt adnak, hogy egy színész neve fönnmarad.
