„Én nem a nőben, nem a férfiban, hanem az emberben hiszek”
Lajos Edit kiállítása a nemtelen lélekről
A Klauzál6 Projekt Galériában július 21-én nyílt meg „Ma férfi vagyok” címmel Lajos Edit kiállítása, amit augusztus 4-ig lehet megnézni. A Budapest Pride hivatalos eseményén Székely Kriszta, a Katona József Színház rendezője mondta el bevezető gondolatait. A tárlat – melynek Krnács Sára a kurátora – a gender, azaz a társadalmi nem időről-időre változó megélését jeleníti meg. Leképezi azt a folyamatot, melyben egy személy szabadon fejezheti ki belső tudatállapotát külső korlátok nélkül.
Ha kívülről belépsz egy közegbe, az első pillanatokban eldől, szimpatikus-e, ahova érkeztél. Tetszenek-e az arcok, a tekintetek, az emberek? Mit érzel, ha körbenézel?
Jó érzés-e belépni abba a világba, ami épp akkor és ott tárult fel a szemed előtt?
Az első benyomás igenis meghatározó.
Július 21-én, este 7 órakor beléptem egy számomra kevéssé ismert világba, különleges és emlékezetes emberek közé. Különleges volt, hogy rögtön ismerősnek tűnt mindenki. Kedvesen, nyitottan néztek a szemembe, nyújtották a poharat felém a frissítővel. Barátságosak, de nem bratyizósak új, ismeretlen ismerőseim. Bátran vállalják önmagukat, kifejezik egyediségüket. Mernek emlékezetes benyomást kelteni. Egymás közt mindenképpen. A Klauzál6 galériában.
Székely Kriszta, a Katona József Színház rendezője nem először ajánlotta Lajos Edit kiállítását a nézőknek. Az alkotó – akit égre mutató szoborként definiált Kriszta – húsz éve barátja. „Edit a szabadságot kereste, emberileg, művészileg is. A kiállítás a saját történetről, a saját útról szól, amire érdemes törekedni” – fogalmazott.
Lajos Edit sem először állít ki a kerületben. Tavaly a Csányi5 mutatta be transzgenerációs traumák feldolgozásáról szóló kiállítását, Mit szólna most anyátok címmel. Polgárpukkasztó témával foglalkozik a csütörtökön nyílt Ma férfi vagyok is.
Ahogy elmondja: pszichológiai fejlődési folyamatait képezték le utóbbi bemutatkozásai.
„Mikor elkezdtem mélyebbre ásni a traumáimban, egyre csupaszabban találkoztam önmagammal. Működtek a rám rakódott rétegek, belém nevelt automatizmusok, s ahogy elkezdtem felfedni a kicsit mezítelenebb énemet, rájöttem, nekem mennyire mély azonosságot és támogatást jelentett a Queer kultúra egész életemben” – magyarázza Edit, hozzátéve: Berlinbe kellett költöznie, hogy megélje a teljes szabadságot.
„Érdekes tapasztalat volt, hogy – ellentétben Budapesttel – az emberek egymás szemébe néznek. Nem kell megfelelni, nem kell szexi nőnek lenni, nincs általános elvárás, olyan szabadon fogalmazhattam meg magam a megjelenésemben, ahogy akartam. Egyre nagyobb örömet okozott, hogy fiúruhába öltözöm, és elkezdtem felfedezni a maszkulinitást önmagamban, ami sokkal erőteljesebben akart kifejeződni, mint itthon, Magyarországon. Ez hatalmas szabadságot adott” – meséli a művész, akit tinikorában gyakran gúnyoltak.
„A magasságom miatt egész életemben csúfoltak. Azt a kiközösítést, amit a megjelenése alapján él át az ember, én átéltem. Ez tinédzser koromtól a Queer közösséghez vonzott engem. Ott találtam hasonló lelkeket, akik szenvednek ettől a fajta megítéléstől” – fogalmaz.
„A Queer társadalom nekem egy otthon, maga a nyugalom, sok barátom van ebből a közösségből. Nem hiszem, hogy az embert alapvetően az határozza meg, hogy milyen biológiai nemben született, milyen biológiai nemű emberhez vonzódik. Én nem a nőben, nem a férfiban, hanem az emberben hiszek” – vall Lajos Edit az Erzsébetváros híreinek.
Ha kívülről belépsz egy közegbe, az első pillanatokban eldől, szimpatikus-e, ahova érkeztél.
Jó érzés-e körbenézni abban a világban, ami épp akkor, épp ott tárul fel a szemed előtt?
Az első benyomás igenis meghatározó.
És a tapasztalást, az élményt viszed magaddal, s még sokáig őrzöd.
