• írta Barát József
  • 2022. május. 26. csütörtök
  • 0

Képviselőtestület: több jut takarításra

Hatvanöt millió forinttal megemelte az idén takarításra fordítható keretet május 25-én tartott ülésén a képviselőtestület.
title image
Képviselőtestület: több jut takarításra

Hatvanöt millió forinttal megemelte az idén takarításra fordítható keretet május 25-én tartott ülésén a képviselőtestület. Erzsébetváros legfontosabb döntéshozó szerve 27 napirendi pontot tárgyalt, elfogadta a tavalyi év zárszámadását, az önkormányzati intézmények beszámolóit, és döntött arról is, hogy az önkormányzat havonta ingyenesen 100 kutyapiszok gyűjtő zacskót ad a kutyatulajdonosoknak. Az ülés érdekessége volt, hogy bár egyes javaslatok elfogadásakor voltak tartózkodások, ellenszavazat most nem akadt. 

Tavaly Erzsébetváros önkormányzatának összesített bevétele több mint 44 milliárd 784 millió forint volt, a kiadások összege pedig megállt 41 milliárd 475 milliónál, így sikerült félretenni is. Jelentős eredmény, hogy a VII. kerület parkokra, zöldesítésre majdnem kétszer annyit költhetett, mint 2020-ban: több mint 231 millió forint jutott erre. Idén még több, majdnem 276 milliót költhetünk majd a parkok gondozására, növényekre. A takarítás tavaly 670 millió forintba került Erzsébetvárosban. A költségvetés módosításával sikerült elérni, hogy az idén az eredetileg tervezettnél 65 millióval több jusson erre a célra, így az összeg meghaladhatja a tavalyi kiadást. Szociális és gyermekvédelmi támogatásokra a kerület tavaly 110 millió forintot költött, amiben a pénzbeli szociális és gyermekvédelmi ellátás volt a legnagyobb tétel, erre a kerület több mint 57 millió forintot adott ki.   

Nem csak esztétikai de komoly közegészségügyi kérdés, hogy a kerület utcáin ne gyűljön a kutyagumi, amelyből az Erzsébetváros Kft. naponta félmázsányit gyűjt össze. Ezért a képviselőtestület megszavazta, hogy lakcímkártyája és a kutya oltási könyvének felmutatásával minden kerületi kutyatartó kapjon ingyenesen 100 kutyagumi gyűjtő zacskót. Kitesznek információs táblákat is, amely a felelős kutyatartás jelentőségére, de a szabálysértési büntetések lehetőségére is figyelmeztet.  

A képviselők párthovatartozástól függetlenül, egyhangú szavazással fogadták el a javaslatot, hogy Erzsébetváros indítson kártérítési pert a gondnoksági és takarítási feladatok ellátására létrehozott Evikint Kft. 2019 novemberben leváltott ügyvezetője ellen. Nyíri Dóra, akit a kerület korábbi vezetése 2012-ben nevezett ki, 2019 nyarán a hajduböszörményi TÖMB 2002 Kft-től tíz kerületi intézmény kifestését rendelte meg, összesen több mint 113 millió forintért. Erre azonban a Kft. sem megbízást, sem keretet nem kapott az önkormányzattól. A műszaki szakértő által végzett ellenőrzés szerint a megrendelt munka sem mennyiségileg, sem minőségileg nem volt megfelelő. Az előterjesztés szerint az ügyvezető az önkormányzat kárára jogosulatlan előnyhöz juttatott több hajdúsági céget, ami az önkormányzatnak összesen 117 millió forintos kárt okozott az önkormányzatnak. Az ügyben korábban büntető eljárás is indult, amely megszüntetéssel ért véget.     

kohezios_alap