• írta Barát József
  • 2023. március. 15. szerda
  • 0

Képviselő-testület: növekvő támogatások

A kerület időskorú polgárai, a gyermekes családok húsvétkor is kapnak az önkormányzattól 10 ezer forintos vásárlási utalványt.
title image

Képviselő-testület: növekvő támogatások

A kerület időskorú polgárai, a gyermekes családok húsvétkor is kapnak az önkormányzattól 10 ezer forintos vásárlási utalványt. Erről döntött Erzsébetváros képviselő-testülete március 14-i ülésén, kiterjesztve a kedvezményezettek körét a megváltozott munkaképességűekre és a fogyatékkal élőkre is. A kerület legfőbb döntéshozó testülete több olyan határozatot is hozott, melyeket az infláció tett szükségessé. Egyebek mellett nőtt az óvodai zöldség- és gyümölcsprogramra fordított összeg, a háziorvosok és a házi gyermekorvosok praxisainak rezsitámogatása. Emelkedett a köz- és szociális étkeztetés ára is. Ebből évente több mint 43 millió forintot az önkormányzat átvállalt, ám a költségek egy részét a térítési díjak kismértékű emeléséből kell fedezni.   

Az önkormányzat 155 millió forint értékben támogatja rászoruló polgárait vásárlási utalványokkal március 21 és április 30 között. A húsvéti akcióban részt vehetnek mindazok a kerületi nyugdíjasok, akik betöltötték 60 életévüket.  Utalvány jár minden olyan gyermek után, aki 2023 április 30-ig nem tölti be 18. életévét, jár az utalvány a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő embereknek is.  

A KSH adatai szerint az élelmiszerinfláció Magyarországon 25,7 százalék, ám a kerületi köz- és szociális étkeztetés beszállítója jelezte, hogy az alapanyagokat csak 51 százalékkal drágábban tudja beszerezni, mint egy évvel korábban. Ezért április elsejétől a kerületi Humán Szolgáltatónak is magasabb vállalkozói díjat kell fizetnie, amire az önkormányzat idén 43 és fél millió forintot szán. A kerület további 4 millió forinttal támogatja az óvodák friss gyümölcs és zöldségellátását is. Elkerülhetetlen volt viszont a térítési díjak emelése is. Egy-egy óvodás kisgyerek háromszori étkeztetése a szülőknek eddig 405 forintba került, ez a díj 500 forintra emelkedik, miközben az az étkezés önköltsége valójában 1055 forintra nő. Az iskolás gyerekek ebédjéért a szülőktől eddig naponta 225 forintot kértek. Ez a díj április 1-től 280 forint lesz, miközben az intézményi önköltség 841 forint lesz. Hasonló mértékű az áremelkedés az idősellátásban is.

A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi praxisok közüzemi díjai az elmúlt hónapokban 300 és 700 százalék között növekedtek, ezért az önkormányzat pályázati támogatásuk felső határát évi 109 ezer forintról 400 ezer forintra emelte, és erre összesen több mint 18 millió forintot szán. Szintén az erzsébetvárosiak egészségének megőrzését szolgálja, hogy a kerület most már központi pályázati segítség nélkül finanszírozza az idősek ellátásában telemedicina-eszközök használatát. Ez a szolgáltatás lehetővé teszi, hogy egy digitális készülék rögzítse az ellátottak szív és tüdőhangjait, felvételeket készítsen a torokról és a hallójáratokról, rögzítse a testhőmérsékletet. A helyszínen felvett adatokat egy központban értékeli az orvos, aki azok alapján diagnózist állít fel, terápiás javaslatot tesz. Erre a kerület idén 11 millió forintot költhet.

A testület megszavazta, hogy az önkormányzat kulturális ötletpályázatot írjon ki Budapest 150. születésnapjának megünneplésére és zöld utat adott a javaslatnak, hogy írjanak ki pályázatot társasházak számára a csapadékvizek gyűjtésére és hasznosítására, készítsenek cselekvési tervet a villámárvizek kezelésére. A képviselők némi vita után leszavazták viszont azt az indítványt, hogy kezdődjön meg olyan mobiltelefonos alkalmazás kidolgozása, amelynek az lenne a célja, hogy sokoldalúan tájékoztassa a kerület polgárait és a turistákat, valamint, hogy fogadja a hibabejelentéseket, javaslatokat, kérdéseket. A többség álláspontja szerint egy a honlaptól független új mobilalkalmazás kifejlesztése helyett a kerület weboldalának kellene az eddiginél hatékonyabb interaktív felületként működnie, és ezt kellene optimalizálni mobiltelefonos alkalmazásra is.   

kohezios_alap