• írta Adminisztrátor
  • 2021. július. 22. csütörtök
  • 0

Júliusban kezdetét vette a Nyitva! Erzsébetváros program!

A kezdeményezés összehangolja a tulajdonosok, a vállalkozók és a kerület lakóinak az igényeit, hogy olyan új szolgáltatások jelenjenek meg, amelyekkel mindenki jól jár, és gazdagodik a kerület.
title image

Júliusban kezdetét vette a Nyitva! Erzsébetváros program

Megnyílnak a bezárt üzlethelyiségek

Az erzsébetvárosi önkormányzat egyik fontos célja a kerület kulturális fejlesztése. Ami nem csak azt jelenti, hogy hány új galéria, kiállítóhely vagy könyvesbolt nyílik meg itt. E városrész korábbi arculatához hozzátartoztak a kis boltok, hívogató kirakatok, izgalmas portálok is. Az üzletek közül azonban sok bezárt, és ha egy helyiség üresen marad gazdátlanul, a környéke is kezd lepusztulni. Koszosabb, sivárabb lesz az utca.

Ezeket a negatív tendenciákat erősítette fel a bulinegyed és a kocsmaturizmus is, ami miatt több kisvállalkozó nem mert itt boltot nyitni. Hozzájött ehhez a pandémia kirobbanása is, melynek következtében a Belső-Erzsébetvárosban lévő vendéglátóhelyek 40 százaléka szintén bezárt.

Az áldatlan állapotok megszűntetésére dolgozta ki a helyi önkormányzat a Kortárs Építészeti Központtal (KÉK) együttműködve a Nyitva! Erzsébetváros programot, amely újszerű kreatív ingatlanközvetítésnek is tekinthető, valamint közösségalapú városfejlesztésnek. Korábban, 2014-ben és 2016-ban lezajlott már két sikeres Nyitva! projekt Budapesten a KÉK szervezésében. A kezdeményezés összehangolja a tulajdonosok, a vállalkozók és a kerület lakóinak az igényeit, hogy olyan új szolgáltatások jelenjenek meg, amelyekkel mindenki jól jár, és gazdagodik a kerület.

A Nyitva! Erzsébetváros programja több lépésben valósul meg. Egyrészt felmérik azokat a helyi ingatlanokat, amelyek alkalmasak arra, hogy ott új üzletek, boltok, közösségi terek létesüljenek. Ezeknek az ingatlanoknak a többsége magánkézben van, illetve két önkormányzati helyiség is szerepel az újra nyitási projektben. A KÉK által végzett online felmérésben a kerület lakóit kérdezték meg arról, hogy szerintük milyen új szolgáltatásokra lenne szükség Belső-illetve Külső Erzsébetvárosban? Többekkel mélyinterjút és készítenek. A kutatás arra is választ keres, hogy milyen szempontok befolyásolják a vállalkozói kedvet, például az adott üzlethelyiség megközelíthetősége, parkírozás, forgalom, közbiztonság, stb.

Az eredmények összesítése után, július végén nyílt pályázatokat írnak ki a vállalkozók és ingatlantulajdonosok számára, hogy a lakosság által leginkább igényelt szolgáltatások      beköltözhessenek az igényelt területekre, figyelembe véve a már meglévő szolgáltatások elhelyezkedését. A jelentkezők terveit szakmai grémium értékeli, amelynek egy önkormányzati tagja is lesz. A potenciális bérlők közül végül a tulajdonosok választhatják ki, hogy kinek szeretnék kiadni az ingatlanjukat, hogy üzletet nyissanak ott.

Ezután indul október elejétől a hónap végéig tartó Nyitva Fesztivál. A kiválasztott vállalkozók egy hónapra beköltözhetnek az ingatlanokba, és kipróbálhatják, mennyire tudnak ott sikeresen működni. A szolgáltatásaikkal elégedettek-e a helyiek, miként lehetne szélesebb vásárlói kört az üzletekbe vonzani. Többféle segítséget is kapnak ehhez a bérlők. Az egyhónapos próbaidő alatt nem kell bérleti díjat fizetni, sőt az önkormányzat fejenként 50 ezer forint támogatást nyújt, amit az üzlethelyiségek dekorációjára, takarításra is költhetnek. A fiatal, tapasztalatlanabb vállalkozókat szakmai mentorok ingyenesen képzik. Az önkormányzat és természetesen az ingatlanok tulajdonosai is azt remélik, hogy a hónap letelte után minél több vállalkozó dönt úgy, hogy marad a kerületben és bérleti szerződést kötnek. Tervek szerint így 7-14 üzlet újulhat meg, és a szerződést kötő vállalkozók további 100 ezer forint kezdő támogatást is kapnak szerződéskötés után az önkormányzattól

kohezios_alap