• írta Adminisztrátor
  • 2022. január. 11. kedd
  • 0

Játékkölcsönző? Legyen!

Amikor a járvány hónapjai alatt beszorultunk a lakásba, sokan rájöttünk, hogy valójában jóval kevesebb dologra van szükségünk, mint amennyivel körbe vesszük magunkat.
title image

Játékkölcsönző? Legyen!

Tóth Krisztina írása

Amikor a járvány hónapjai alatt beszorultunk a lakásba, sokan rájöttünk, hogy valójában jóval kevesebb dologra van szükségünk, mint amennyivel körbe vesszük magunkat. Kevesebb ruhára, kevesebb élelmiszerre, kevesebb tisztítószerre. Ami a ruhákat illeti, én már hosszú évek óta alig-alig vásárolok újonnan ruhát. Nem azt mondom, hogy egyetlen darab sem származik nálunk ruhaüzletből, de a ruhák többsége mégiscsak használt. Gyerekruhát secondhand üzletben venni kifejezetten izgalmas, és húsz év alatt a választék is hihetetlenül kibővült.  Akkor szoktam erre rá, amikor a fiam óvodába járt és havonta nyűtte el a nadrágokat. Tévedhetetlenül meg tudtam állapítani, mi az, ami méretben megfelelő, legyen szó kabátról, pulóverről. A kislányom, aki most kilenc éves, kifejezetten szeret velem válogatni. Igaz, néha közbe kell lépnem, a stílusa ugyanis egyelőre még inkább emlékeztet egy műlovarnő és egy mexikói tévébemondónő ruhatárára, mint egy iskolás lány visszafogott gardróbjára. De hajlok a kompromisszumra: vettem már meg piros flitteres és arany macskalábnyomokkal díszített felsőt is.

            A múltkor együtt válogattunk, és kiválasztott nekem egy földig érő, arany csíkokkal díszített, hátul kivágott műszál-csodát. Kipirultan mutatta, hogy szerinte ez itt a „leggyönyörűbb” darab. Mit tesz ilyenkor az ember? Azt mégsem mondhatom, hogy de hát kislányom, ez a ruha egyszerűen ronda. Inkább csak annyit feleltem, hogy én már nem igazán szeretek ujjatlant hordani. Erre ő körbemutatott az üzletben: De hát itt minden újatlan, nem?

            A kinőtt gyerekruhák aztán tovább vándorolnak a barátokhoz, mi pedig mindig kapunk újabbakat. A ruhák a kortárs irodalmon belül maradnak: az első éveket Hidas Judit és Finy Petra kislányainak babaruháiban csináltuk végig, úgyhogy ha összevetnénk a családi fotókat, akkor nyomon követhetnénk rajtuk a szoknyák, blúzok és gyereknadrágok útját.

            A felnőtt ruhák és táskák, bizsuk szintén körbejárnak a baráti társaságban. Tavasszal, amikor mindnyájunkat elfog a vágy, hogy beszerezzünk valami friss darabot, akkor főzéssel egybekötött ruhabörzét szoktunk rendezni. Mindenki elhozza, amije van, aztán kipakoljuk halmokba a fülbevalókat, kendőket, táskákat. Este elégedetten, idegen holmikkal megtömött táskákkal térünk haza, és nem költöttünk egy fillért sem. A vásárlás pillanatnyi örömét kiváltja a baráti beszélgetés, és ami a barátoknak megunt táska volt, az nekem új, titkos zsebekkel, rekeszekkel teli darab.

            Néhány hete Lyonban sétálva felfedeztem egy üzletet. Először játékboltnak hittem, azután belépve kiderült, hogy ez egy játékkölcsönző. Innen jelképes összegért egy hónapra elvihetem a társasjátékot, puzzle-t, plüsst, építőjátékot, sporteszközt. Egy hónap múlva épségben vissza kell hozni, vagy újabb hónapra kikölcsönözni.

            Erről eszembe jutott, hány társasjáték porosodik otthon a szekrényben, és hogy milyen jó lenne Budapesten is egy ilyen hely. Szerintem előbb-utóbb lesz is, mert kezdünk lassan ráébredni, hogy nem kell mindent megvenni, birtokolni, aztán eldobni. Hogy milyen sokat érnek ezek az újatlanok!

 

Tóth Krisztina író, költő, műfordító, drámaíró, Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíj nyertese, többszörös díjazott, Magyar Köztársaság babérkoszorúja díjas.

kohezios_alap