• írta Barát József
  • 2022. október. 27. csütörtök
  • 0

„Fizessétek ki a tanárainkat!”

Elég a rombolásból! Ezt hirdette az erzsébetvárosi Madách Gimnázium egyik diákjának kartonpapírra írott transzparense a csütörtök reggeli élőláncon.
title image

„Fizessétek ki a tanárainkat!”

 

Elég a rombolásból! Ezt hirdette az erzsébetvárosi Madách Gimnázium egyik diákjának kartonpapírra írott transzparense a csütörtök reggeli élőláncon, amely több mint tíz kilométeren át fonta körbe a várost. A tízedik osztályos Brigitta azért gondolja, hogy rombolás a pedagógusok megalázó helyzete, mert az negatív befolyást gyakorol a fiatalok szellemi képességeire, így árt az egész országnak. A tanárok méltó megélhetése nem biztosított, sok iskolában omlik a vakolat, de nincs pénz kijavítani – tette hozzá a diáklány. A pedagógusok minderről persze nem beszélhetnek, de a diákok között manapság annál több szó esik oktatóik életviszonyairól, senkit sem kellett rábeszélni arra, hogy eljöjjön. Brigi azt reméli, hogy a kiállásuknak lesz eredménye. És tényleg: a Margit hídnál rögtönzött sajtótájékoztatón az élőlánc után jelentette be Nagy Erzsébet, a pedagógusok demokratikus szakszervezetének ügyvivője, hogy november 7-én a kormány képviselői készek sztrájkegyeztetésre. 

„Az erő igazság nélkül zsarnoki” Ez állt azon a táblán, melyet Emma tartott magasra. Szerinte az igazság hiányzik a kormány kommunikációjából, mert nincs magyarázat arra, hogy a tanárok kevesebbet keressenek a többi diplomásnál. Ő azt tapasztalja az iskolában – amely az ország tíz legjobb gimnáziumának egyike – hogy a tanárok egy része egyre elkeseredettebb, míg más részük abból próbál erőt meríteni abból, hogy a diákok velük vannak.

„Nincs tanár, nincs jövő” – skandálja egy megfonba Samu, társait lelkesítve. Azt mondja, nagyon fontos, hogy sokezren eljöttek, mert a diákok csak ezzel az eszközzel tudnak hozzájárulni a változáshoz. Az ő jövőjükről van szó, és minden diáknak elemi érdeke, hogy jó tanárok oktassák őket. Teljesen alaptalan vádaskodás, hogy őket a baloldali politikai pártok használnák eszközükként – toldja meg Napsugár. Ez az esemény egyszerűen kikerült a Facebookra, és mindenki természetesnek tekintette, hogy jönni fog. „Nem azért vagyunk itt, mert bárki felbujtott volna minket, hanem mert ki kell állnunk a tanáraink mellett” – teszi hozzá. Mint mondja, ma a tanárok elhivatottsága, küldetéstudata az egyetlen garancia arra, hogy fenntartsák a színvonalat, amiért ő is a Madách Gimnáziumba jött.

–Minden felelős szülőnek itt a helye most, mondta el az Erzsébetváros újságnak Péter, az egyik 10-es diák édesapja. A Madách most még az ország legjobb gimnáziumainak egyike, de ki kell állnunk a tanárokért, hogy az is maradjon. Sőt, az ország minden iskolájáért és minden kisebb nagyobb diákért az utcára kellett jönni.

„Fizessétek ki a tanárainkat” – kiáltja megafonba kockás takaróból készült zászlót lobogatva egy fiú. Amikor megállítjuk, az őt kísérő lány int neki, folytassa a tüntetést, majd ő felel a kérdéseinkre. Laura tízedikes és úgy látja, hogy a tanárok az iskolában egyre feszültebbek lettek, amikor elvették a sztrájkjogukat és ez a feszültség a diákokra is átragadt. Nem szeretné viszont megmondani, hogy melyik iskolába jár: sajnos azt tapasztalta, hogy Magyarországon ma az embert a véleményéért retorzió érheti. Laurát az is mélységesen elszomorítja, hogy a tanárokat kizsigerelik, egy árufeltöltő többet keres náluk. Pedig a munkájuk nagyon fontos: a fiatalokat készítik fel a jövőre. „Ahhoz, hogy mi jó oktatásban részesülhessünk az órákon kívül is készülniük kell, miközben sokan plusz munkát is vállalnak, hogy megélhessenek. Felháborító, hogy ennyire nincsenek megbecsülve.” Hogy lesz-e eredménye a mostani kiállásnak? Laura határozottan felel: „Igen, azt remélem, hogy egy ekkora tüntetésnek igenis kell, hogy legyen következménye.

November 7-én a tanárok képviselőit sztrájkegyeztetésre fogadja a kormány, sőt előtte parlamenti vitanapot is tartanak az oktatás helyzetéről. A Pedagógusok Szakszervezete november 28-ra újabb országos sztrájknapot hirdetett.            

kohezios_alap