• írta Komlósi Gábor
  • 2022. március. 14. hétfő
  • 0

Betartjuk az ígéreteket

(NEMCSAK) KERÜLETI DINAMIKA
title image

(NEMCSAK) KERÜLETI DINAMIKA

Kimondani valamit könnyű. Még olykor aláírni is. Megfontoltan dönteni nehéz. De az igazán embert próbáló feladat a kinyilatkoztatások után a gyakorlatban is azok szellemében cselekedni. Betartani a szavad!

Így gondoljuk ezt „a kerületben” is, átfogó és kis dolgokban is. Ígértük, betartjuk.

Sorolom a példákat…


MÉG TÉLI PUFFOGÁS VOLT részünkről, hogy az amúgy remek elektromos rollerek balesetveszélyesek. Szerte hagyják, szétdobálják őket a járdán. Nyugdíjasok, gyengénlátók buktak fel bennük. Néha még az úttestre is belógnak, balesetveszélyesek.

A VII. kerület bekeményített: begyűjtötte a szabálytalanul letett guruló csodákat (nem jármű, nem vonatkozott rájuk a KRESZ), tulajdonosaiknak, a szolgáltatóknak kellett kiváltani őket, nem is fillérekért. Innen-onnan kritikát is kaptunk érte. „Cserébe” ígértük: hamarosan létrejönnek a mikromobilítási pontok. Drabális szószörny. (Bízom a pesti aszfaltnyelvben, majd ráragasztunk valami találó, rövid neved. Addig: MMP.) De hasznos. Nagyon jó, hogy megvalósult!

Nem volt könnyű kiverekedni, de már festik a zöld kis kereteket az aszfaltra. A hónap végéig kész lesz mind a 38. Van már hova letenni a rollereket, meg persze más kétkerekűeket is. És – bocs, ez is a „törvénykezés” része – lesz lehetőség büntetni, jó útra terelni azokat, akik túltolják.
(Törvény: hozni, betartatni!)

 

MÁRCIUS 5-ÉN INDULT a VII. kerületi adománygyűjtés az ukrajnai menekülteknek. A szervezésben tapasztalt önkéntesek szerint ritka az az adakozási kedv, ami idővel ne hagyna alább. A 10-14. nap közé teszik, amikor csökken a lelkesedés. Hacsak nem táplálják. Hacsak az emberek nem látják, hogy érdemes vinni, mert hiánytalanul és jó helyre kerülnek az adományok. Akkor nemcsak egyszer(-egyszer) tesznek jót.

Ezért volt érdemes újra kilátogatni a Garay téri piacra, a hentes és a cipész közötti gyűjtőhelyünkre. Katonás rendben állnak az adományok. Természetesen nem mind van már itt, hisz sokat már kiosztottunk. Kedden a polgármesteri kis húzós kocsira került fel több doboz. Szerdán, ott jártunkkor a Bischitz központból érkezett Nyíri Krisztina állított össze csomagot a közeli nyugdíjas otthonba aznap újonnan érkezett menekülteknek, köztük egy másfél éves kisgyereknek. Nem mint stratégiai és fejlesztési irodavezető, hanem mint figyelmes és jószívű gondoskodó ember!

A négynapos ünnep alatt meg körülnézhet az ember, mit vihetne otthonról, rezsótól ruháig, bármi hasznosat. (Utóbbiaknak már külön raktáruk van az átvevőhely mögött a Garayn!)
S még egy helyszíni tapasztalat: kismamától egy 35 fős társaság képviselőjéig jöttek adományozók, akik először kérdezgettek az átvevőktől – többségükben az önkormányzat önkéntes munkát vállaló dolgozói –, aztán helyben, a piacon, a boltokban gyorsan bevásároltak és hozták a gyűjtőhelyre a tisztálkodószereket, játékokat, az egyből mikrózható élelmiszereket.
(Kezdeményezés: dinamika, folyamatosság.)

 

LEGVÁRATLANABB VENDÉGEINK a városrész szívében, egy tágas pincehelyiségben gyülekező ukrajnai egyetemisták voltak – a legváratlanabb kérésekkel.

„Az oltás, az orvos, a teszt, a szállás is, mind rendben, minden amit ígértek” – sorolja kapásból telefonon Cvetkovics Angelica. „Már fogalmazzuk a köszönőlevelet az önkormányzatnak” – mondja.  Na, erről sikerül hamar lebeszélni.

Annál is inkább, mert már az önkéntesek többsége is megbetegedett. Már mindenkit minden nap kétszer tesztelnek! A nyitva tartást is rövidítették, csúcsfertőtlenítést végeztek. A főzésről átállnak a szendvicskészítésre, de enni se ehetnek már a zárt helyen a diákok, az őket sem kímélő Covid miatt. De a szervezés ugyanúgy megy reggeltől estig!

Támogatja őket a „Patyolat” is (ez már nem a régi mosoda-vállalat, most csak „fedőnévként” használja a fogalommá vált nevet egy budapesti cég, amely nem akar ingyenreklámot magának, inkább inkognitóban jótékonykodik), segít a Jahn Ferenc kórház (nagyon is valós: akár ötszáz oltakozó diákot is várnak).

„Most jönnek majd még csak igazán sokan Ukrajnából” – hív vissza később egy másik szervező, Simon Tünde is, akinek nem azért vannak ilyen információi, mert amúgy tartalékos felderítő, hanem mert az őt Budapesten körülvevő fiatalok természetesen állandó telefonkapcsolatban állnak a még Ukrajnában maradt diáktársaikkal.

(Segítség: jószándék, tett, további odafigyelés.)

 

AZ ÖNKORMÁNYZATHOZ KÖTHETŐ ügyek pörögnek tovább. A kimondott szó tartalmat nyer, az ígéret valósággá válik. Ígértük, betartjuk. Jó lenne nagyban is így gondolkozni.

kohezios_alap