Ajándékozzanak meleget!
Hol van már a karácsony, az ajándékok, az adakozások? Ki gondol már a szeretet pirosbetűs ünnepeire? Pedig a hajléktalanoknak, a nincsteleneknek most a legnehezebb. Januárban vannak a legkeményebb hidegek, ilyenkor fagynak meg legtöbben az utcán, vagy a fűtetlen lakásokban. Most lenne a legnagyobb szükség a meleg holmikra, segítő kezekre. Az Erzsébetvárosi önkormányzat ezért indította el a „Fogadj örökbe egy fogast” akcióját, arra kérve mindenkit: ajándékozzanak meleget azoknak, akik reménytelenül fáznak.
A kerület három pontján, a Peterdy utcai Idősek Otthona előtt, a K11 kulturális központnál, illetve a VII. kerületi polgármesteri hivatal épülete előtt állítottak fel fogasokat. Bárki hozhat ide téli ruhákat, kabátokat, dzsekiket, pulóvereket, pokrócokat, mindent, amire szükségük lehet a rászorulóknak. Nem ócska göncöket várnak, hanem emberi viselésre még alkalmas tiszta, meleg holmikat.
Az önkormányzat felhívására megmozdult az egész kerület, naponta telnek meg a fogasok télikabátokkal és teli csomagokat hagynak itt. Néhány órán belül gazdára talál minden ruhadarab. Az önkormányzat is komolyan veszi a fogas-akciót, elsőként a kommunikációs részleg és az Erzsébetvárosi újság munkatársai hozták az Erzsébet krt. 6. elé a felajánlásaikat. És minden héten egy-egy másik osztály dolgozói adakoznak.
Hétfő este, csontfagyasztó hidegben ácsorgok a fogasoknál. Már mindegyik üres, mindent elvittek, csak egy papírzsák maradt: női táska, pulóverek benne. „Ide senki nem jön ma már” – gondolom, s indulnék, mikor egy fiatal pár érkezik. A lány a papírzsákot bontogatja: a kék táska illik a szeme színéhez, a pulóver pont a mérete. Boldog. A fiú is, noha neki való holmit nem talál a zsákban.
– Babát várunk és nincs hol laknunk – néz rám vacogva a srác. – Borzasztóan hidegek az éjszakák, a várandós barátnőmnek szüksége van minden meleg ruhára.
Éhesek, szégyenkezve koldulnak pénzt, de csak pár forint apróm van. Ebből két zsömle se jönne ki. Arra kérnek, segítsek nekik, menjek velük a sarki élelmiszerboltba. Nem agresszívek, nem tolakodóak, csak csendesen kérnek. Elindulunk. Közben megtudom, hogy Jani intézetben nőtt föl, nincs senkije. Hegesztő a szakmája. Munkát keres, és amint talál, kivesznek valahol egy olcsó albérletet. Nem maradhatnak fedél nélkül, hisz nyolc hónap múlva jön a gyerek. Juli még csak tizenhét, ezért sem mehetnek együtt hajléktalan szállóra, őt mivel kiskorú, nem fogadják be. De Janitól nem akar elszakadni, úgysem keresi őt senki. Valahol az erdőszélen laknak, a fiú eszkábálta kunyhóban, a sparheltben fával fűnek, megfő rajta a leves. Juli édesanyja vidéken a sokadik férfival, és a sokadik gyerekével él. Julinak ott már nincs helye.
– Megmondta az anyám, ha megszülöm a babát, ne is menjek többé hozzájuk…
A lánynak nyolc általánosa van, eladó akart lenni, fel is vették az iskolába, de nem kezdte el a sulit. Nem volt már akkor otthona, az erdőszéli kalibabán, villany nélkül, nem tudna tanulni. Nincs más vágya, mint hogy meleg helyük legyen valahol. S hogy miért tartják meg ilyen nehéz körülmények közt a babát?
– Mert ez is egy élet, nincs jogunk elvenni. Dolgozni fogunk, felneveljük majd őt valahogyan – néz maga elé a fiú.
Veszünk krumplit, hagymát, kenyeret, gyümölcsöt is. Kell a vitamin a terhes anyának. Nekik most ez a karácsony.
Az utcán mutatják a kabátjaikat, mindkettőjükön kettő van, így is dideregnek. Az utcai fogasokon találták ezeket is. Eljönnek minden nap, hátha találnak valamit.
– Már megfagytunk volna, ha nem segítenének ennyien – mondják hálásan.
Jani cipeli a cekkert, egymásba kapaszkodnak Julival, és eltűnnek a sikátorok mélyén.
