• írta Török Zsuzsa Gyöngy
  • 2022. május. 26. csütörtök
  • 0

A Zsidó Művészeti Napok programjai

Május 19-től június 9-ig várják az érdeklődő közönséget.
title image

A Zsidó Művészeti Napok programjai a május 11-ei, nulladik napot követően, május 19-től június 9-ig várják az érdeklődő közönséget.

Az arab-zsidó zenekar először lép fel Magyarországon a nulladik napon

Izrael képviseletében május 11-én, az Óbudai Társaskörben mutatkozik be a hazai közönségnek a The Arab-Jewish Orchestra, Nizar Elkhater vezényletével. A zenekar Izraelben rendszeresen fellép zsidó és arab közönség előtt, s gyakran kapnak meghívást külföldi zenei fesztiválokra is. Az egyedülálló együttes huszonnégy fiatal zenészből és énekesből áll, akiknek többsége Izrael különböző zeneiskoláinak, akadémiáinak hallgatója, zsidók, arabok és drúzok. 2022-ben a Zsidó Művészeti Napok keretében lépnek föl először Magyarországon, az Izraeli Nagykövetség támogatásával.

 

Nyitány: május 19-én a Müpában

A ZsiMü 2022 nyitókoncertje május 19-én, a Müpában lesz, ahol a legendás Michel Legrand zenéi, népszerű dalai csendülnek fel, a neves jazz-zongoraművész, Oláh Kálmán átiratában és hangszerelésében szimfonikus-, és jazz zenekarra.  Az est szólistái Miklósa Erika, és a jazz műfaj kitűnő énekesnője, Tóth Vera, akik először állnak közös színpadra.

 

Május 22-én Egy szelet Bécs

A Bécsben élő Korcsolán Orsolya hegedűművész a férjével, Sugár Gergellyel (kürt), valamint fiúkkal, Sugár Nátánnal (zongora) adnak közös és különleges kamarazenei estet a Budapest Music Centerben, a Császárváros híres zeneszerzőinek műveiből. Egy szelet Bécs a program címe.

 

Május 29-én Feleségek és szeretők

Szűcs Gabi, a legendás Cotton Club Singers énekesnője, és Ónodi Eszter, a Katona József Színház művésze az Átriumban várja a ZsiMü közönségét. Szerelemről, örömről, bánatról, és olyan nőkről mesélnek, énekelnek, mint mi, nők mindannyian vagyunk: szeretők, feleségek, bonyolult kapcsolatban a szeretett férfival. A Feleségek és szeretők című zenés előadás rendezője: Pelsőczy Réka.

 

Május 31-én Lélegző dal

Május utolsó napján, az Óbudai Társaskörben, Pajor Tamás Szó-Zene Estjén a dal, a vers, és a humor különleges egyvelegével találkozik a közönség. A rendhagyó műsort az teszi még különlegesebbé, hogy olyan népszerű művészbarátokkal lép színpadra a Neurotic egykori frontembere, mint Geszti Péter és Koltai Róbert. A közös produkcióban természetesen helyet kapnak a művészek személyes történetei is.

 

Június 1-én Csak a szívemet

A Katonában Szirtes Edina Mókus legfontosabb vers megzenésítései és Szinetár Dóra legkedvesebb dalai hangoznak el nagyszerű zenészek közreműködésével, Csak a szívemet címmel. Olyan ismert dalokat hallhat a ZsiMü közönsége, amelyek nagy hatással voltak az előadókra, és sokszor vigaszt, vagy erőt adtak a nézőtéren ülőknek is, hiszen a dalok mindannyiunk szép emlékei.

 

Június 2-án Zabolátlan lovaim

Az Óbudai Társaskörben első hallásra ismerősnek tűnő címmel Kollár-Klemencz László és zenészbarátai, Farkas Róbert hegedűművész és Dargay Marcell zongoraművész egy ötletekkel teli kísérletre vállalkoznak. Az emblematikus magyar és külföldi dalok közé Kollár-Klemencz László ebből az alkalomból felvette repertoárjába a jól ismert Tumbalalaikát is, amit egyedi feldolgozásban először hallhat tőle jiddisül a közönség. A teljesség igénye nélkül a következő előadók dalaiból válogat az alkotó: Jacques Brel, Yves Montand, Dalida, Viszockij, Johnny Cash, Benjamin Clementine, Cseh Tamás, Paolo Conte, Marlene Dietrich.

 

Június 2-án Myrtill és a Swinguistique

Micheller Myrtill legsikeresebb és legnépszerűbb formációjának koncertje a Katona József Színházban lesz, június 2-án. Az idén 10 éves Myrtill és a Swinguistique kifejezetten a Zsidó Művészeti Napokra összeállított repertoárral készül legújabb lemezük közkedvelt dalaiból, melyen népszerű francia sanzonok szerepelnek, vérpezsdítő, gipsy-swing stílusban.

 

Június 4-én Klezmer Karma

A MOMKult Színháztermében a világhírű hegedűművész, Roby Lakatos és zenekara mutatja be a Klezmer Karma című lemezének anyagát. E mellett a műsorban olyan világslágerek feldolgozásai is szerepelnek, mint a Yiddishe Mame, a Hatikva, a Klezmer Csárdás, valamint a Hegedűs a háztetőn című film egyik ismert betétdala, Radics Gigi előadásában.

 

Június 6-án Különkiadás

A MomKult Színházteremben ezen az estén Mácsai Pál és Máté Gábor színművészek, Örkény István és Esterházy Péter, a XX. századi magyar irodalomtörténet legendás íróinak alkotásaiból adnak elő válogatást. Ebben a különleges előadásban idézik meg a két író gondolkodása közti kapcsolatot, és ahogy egy zenés színdarabnál, az elhangzó szövegeket jazz-el, a népdalok motívumaival, és szabad zenei improvizációkkal fűzi össze Lukács Miklós cimbalomművész lenyűgöző játéka.


Június 9-én Sorsok, dalok, mesék

Keserédes, felkavaró, sírósan kacagtató történeteket hallhat a közönség a MOMKultban Sorsok, dalok, mesék címmel, Grecsó Krisztián író, Bognár Szilvia énekes és Balogh Kálmán cimbalomművész főszereplésével. A rendhagyó előadásban a Grecsó-féle „ima” találkozik a több száz éves héber, latin és magyar ősével, megmutatva, hogy értik, ismerik egymást. A dal, a vers és a mese ezen az esten tényleg egy tőről fakad.

kohezios_alap