• írta Sári Judit
  • 2022. június. 13. hétfő
  • 0

A közrend védelmében

Közbiztonsági egyeztető fórumra invitálta a társszerveket és a kerületi önkormányzat polgármesterét, illetékes vezetőit Türi Árpád kerületi rendőrkapitány június 13-án.
title image

A közrend védelmében

Közbiztonsági egyeztető fórumra invitálta a társszerveket és a kerületi önkormányzat polgármesterét, illetékes vezetőit Türi Árpád kerületi rendőrkapitány június 13-án. Az egyeztetésen a 2021. év helyi rendőri tevékenységéről, eredményeiről tartott összefoglalót Fehér István r. alezredes hivatalvezető. A statisztikai adatokhoz a VII. kerületi rendőrkapitányság, valamint a megjelent társszervek vezetői tették hozzá személyes tapasztalataikat, egyeztettek a közös feladatokról, az átfedésekről, és az együttműködés lehetőségeiről. A fórumon egyértelműen kiderült, a rendőrség különféle egységei, a gazdasági bűncselekményektől a körzeti megbízottakig, az önkormányzat vezetése, a kerületi rendészet, a szociális és egészségügyi szakterület, a Vám és Pénzügyőrség, a Kormányhivatal, a drogprevenció és bűnmegelőzés, valamint a kerületi önkormányzat ügyfélszolgálata egy rendkívül szervezett, nagyon sok esetben egymásra épülő, egymást kiegészítő, támogató hálózatban működik. Egy olyan hálózatban, melynek működtetése hatalmas energiákat mozgat meg a háttérben: gyakorlatilag láthatatlanul.

-       Körülbelül egy évvel ezelőtt találkoztunk egy hasonló fórumon azon társszervek képviselőivel, amelyekkel napi kapcsolatban állunk – mondta Türi Árpád rendőrkapitány az esemény résztvevőinek köszöntése után. - A pozitív visszajelzések azt mutatták, hogy a folyamatos kapcsolattartás mellett igenis van létjogosultsága az egyeztető fórumnak, amikor nem csak a rutinfeladatokat, hanem az eredményeket, a folyamatokat is át tudjuk beszélni. Remélem, hogy ez a többszereplős, kibővült fórum egy újabb lépés a kölcsönös megismerés, együttműködés felé, amely alapján tovább javulhat Erzsébetváros közrendje, közbiztonsága és a lakosság szubjektív közbiztonságérzete is erősödhet.

„Már megint a rendőrségre mész?” - kérdezték önkormányzati munkatársaim, amikor fél 9-kor kiléptem az irodából. Tehát határozottan sűrűn járok ide – vette át a szót Niedermüller Péter polgármester, majd így folytatta:

- Meggyőződésem, hogy a kialakult jó kapcsolatot nem elég megtartani, azt fejleszteni is kötelességünk. Több önkormányzati vezetőnk, iroda és intézményvezetőnk is itt van, akik mindannyian részesei és aktív résztvevői az együttműködésnek. A jelenlévők jól tudják, hogy a nyár számunkra nem csak a pihenés ideje. Szinte nem hallani magyar szót az utcákon, ami azt jelzi, hogy sok a turista, sok a vendég a kerületben, és ez vitathatalanul sok többletfeladattal is jár mindannyiunk számára. Azt is tudjuk, hogy lesznek olyan problémák, amiket nem tudunk azonnal megoldani, elsősorban olyanokat, amelyek nem tőlünk, vagy nem kizárólag tőlünk függnek. De fontos szempont, hogy ebben a feladatban mindannyian egymás mellett állunk, irodáink, munkatársaink a háttérfeladatok ellátásában, a rendészeink pedig a napi munka során működnek együtt a rendőrséggel. A két szervezet kapcsolata példaértékű, és ehhez természetesen az összes társszervezet hozzáadott munkája is elengedhetetlen.

Niedermüller Péter kitért arra is, hogy nehéz helyzetbe fog kerülni az önkormányzat, ha a rezsicsökkentésből tényleg kivonják az önkormányzatokat és cégeit, de ez sem jelenti azt, hogy a kerület megvonná a támogatást a helyi rendvédelemtől. Ha viszont így alakul, akkor ez egy újabb újratervezés időszaka lesz.

Fehér István a kerületi kapitányság hivatalvezetője az előző év munkájának eredményeit foglalta össze, szavait a statisztikai adatoknál látványos power point bemutatóval egészítve ki. A 2021. év még a Covid jegyében telt, bár a pandémia első évéhez képest jelentősen kevesebb járványügyi kötelezettség terhelte a rendőrséget, viszont több olyan nagy volumenű rendezvényre kellett felkészülniük, mint például az Eucharisztikus konferencia, a Futball EB vagy a Judo VB eseményeinek biztosítása. Az éves összefoglaló számai gyakorlatilag majdnem minden esetben az eredményességet jelzik, van ahol közrejátszott a járvány bizonyos bűncselemények számának csökkenésében, de ezen esetekben is magasabb felderítési mutatók igazolták a javuló tendenciát. A kábítószer-kereskedelem és kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indult eljárásokat például 100%-os eredményességgel zárta a kerületi kapitányság. Pozitív irányba mozdult a lopások, a betöréses lopások, a rongálások, a tulajdon elleni szabálysértésekkel kapcsolatos felderítési mutató is.

Az összefoglaló kitért arra is, hogy a kerület magas népsűrűsége és kiemelkedően magas látogatottsága nagyon megnehezíti a felderítést, éppen ezért fontos, hogy a tájékoztatás, a megelőzés is szerepet kapjon a közös munkában. Ráadásul alkalmazkodni kell a folyamatosan változó környezethez is, hiszen maga az élettér is változik, mások a kábítószer terjesztői- és fogyasztói szokások, a lakások között egyre több AirBnB lakás található, a szórakozóhelyekkel zsúfolt környezetben többször fordul elő lopás, garázdaság, testi sértés.

Az illegális árusok problémaköre, a közlekedési ügyek, a gyermek- és családvédelmi esetek, az idegenrendészet feladatai, a közterületi alkoholfogyasztás, az emberkereskedelem, a szexuális kizsákmányolás, a drogprevenció, a kiberbiztonság illetve az internethasználat veszélyei, vagy akár a nyelvtudás fontossága, a tolmácsok bevonása mind olyan többszereplős téma, ami megvitatásra és további cselekvésre készteti a fórum résztvevőit. A témákhoz hozzászólt Szücs Balázs alpolgármester a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum képviseletében, aki a drogprevenció kapcsán jelezte, hogy az immár 10 éve érvényben lévő drogstratégia helyett egy aktuális, új program kidolgozása nagyon időszerű. A jelenlévők egyetértésével az egyeztetéseket megkezdik a témában. A kerületi Humánszolgáltató vezetője, Farkas Tünde köszönetet mondott a rendvédelmi dolgozóknak a hatékony munkáért és nem utolsó sorban a kifejezetten humánus feladatellátásért, mind a lakossági, mind a menekültellátás területén. Utóbbi kapcsán viszont jelezte, hogy komoly nyelvi nehézségekbe ütköznek a feladatok ellátása során, és a megbeszélésen azonnal kiderült, hogy több szervezetnél hasonló a helyzet. Ezt a rendőrség például tolmácsok bevonásával oldja meg, de felmerült a lehetőség, hogy akár a diákok számára kötelező 40 órás közösségi munka keretein belüli foglalkoztatással, illetve nyelvtanfolyamok szervezésével is lehetne enyhíteni a problémán. Niedermüller Péter polgármester jelezte, hogy a dolgozók számára szervezett nyelvtanfolyamot, vagy akár az alapszókincs megszerzésére szervezett oktatást is fontosnak és támogatandónak tartja, ezért felkérte a jelenlévőket a mielőbbi egyeztetésekre. Sedlák Tibor az Erzsébetvárosi Rendészet vezetője elmondta, hogy fővárosi szinten is példaértékű a rendőrség és a rendészet kapcsolata. A rendészeti feladatok ellátása hozzájárul a rendőri munka hatékonyságához. Hangsúlyozta a térfigyelő kamerahálózat megkezdődött cseréjét, a térfigyelő központ felújítását, a járőrözés fontosságát, és jelezte, hogy a korábbi évek tapasztalatai alapján a nyári hónapokra tervezik a járőrpárok számának emelését is a kritikusnak számító csütörtök, péntek és szombati napokon.    

-       A visszajelzések egyértelműen alátámasztották az együttműködés fontosságát – mondta dr. Kispál Tibor illetékes alpolgármester. - A közbiztonság, a közrend, a vagyonvédelem, az egészségügy, a szociális terület munkája az együttműködésen alapuló cselekvésre épül, és ebben a lakosság szerepe is vitathatatlan. Az itt élőknek ismerniük kell a hatóságok munkáját, és ahhoz, hogy a lakosság ismerje a lehetőségeit, ismerje a körzeti megbízott elérhetőségét, tudjon arról, hogy mikor, kihez fordulhat, fontos a rendszeres tájékoztatás, és a megelőzésre való figyelemfelhívás. Nagyon sok probléma ugyanis megelőzhető odafigyeléssel, például a besurranó tolvajoknak nem hagyjuk nyitva az ablakot, a szórakozóhelyen nem tesszük le a telefonunk, a táskánk, nem írjuk ki az interneten, hogy hurrá nyaralunk. A fórum egyértelműen választ adott arra a kérdésre, hogy a lakossági kommunikáció fejlesztése mennyire fontos ezekben a témakörökben.

 

Nézzünk néhány adatot, a tavalyi év rendőri munkájának összefoglalójából.

Csökkenő tendencia

-       Az összes rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 2021-ben 19,6%-kal csökkent (2353-ról 1892-re).

-       A kiemelten kezelt bűncselekmények száma 2021. évben a 2020. évhez képest 17,8%-kal csökkent (1471-ről 1209-re).

-       A kiskorú veszélyeztetése bűncselekmények száma 2020. évben 5 volt, míg 2021. évben 0.

-       A lopások (a betöréses lopásokkal együtt) száma a 2020. évi 1041-ről 2021. évben 791-re csökkent.

-       A lopáson belül a zárt gépjárműfeltörések száma a vizsgált időszakban csökkent (18-ról 10-re).

-       A rongálások száma a 2020. évi 135-ről 2021. évben 97-re csökkent.

 

Növekvő tendencia

-       A garázdaságok száma a 2020. évi 125-ről 2021. évben 144-re emelkedett.

-       2021. évben a közterületen elkövetett bűncselekmények száma az előző évi 696-ról 721-re emelkedett.

-       A terjesztői magatartással megvalósuló kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma a 2020. évi 8-ról 2021. évben 12-re emelkedett.

-       A lakásbetörések száma a 2020. évi 32-ről 2021-ben 42-re emelkedett.

-       A rablások száma a 2020. évben regisztrált 9-ről 2021. évben 22-re emelkedett.

 

Eredményességi mutatók

-       A közterületen elkövetett bűncselekmények nyomozáseredményességi mutatója a 2020. évi 53,1%-ról 2021. évben 66,5%-ra emelkedett.

-       A kiemelten kezelt bűncselekmények nyomozáseredményességi mutatója 2021. évben – a 2020-as évhez viszonyítva – emelkedett, 26,3%-ról 42,8%-ra.

-       A testi sértések nyomozáseredményességi mutatója a 2020. évi 54,5%-ról 2021. évben 85,5%-ra, a súlyos testi sértések nyomozáseredményességi mutatója pedig 43,4%-ról 81,5%-ra emelkedett.

-       A kiskorú veszélyeztetése jogsértések nyomozáseredményességi mutatója 2020. évben és 2021. évben is 100% volt.

-       A garázdaságok nyomozáseredményességi mutatója a 2020. évi 58,5%-ról 2021. évben 77,5%-ra emelkedett.

-       A zárt gépjárműfeltörések nyomozáseredményességi mutatója a 2020. évi 27,8%-ról 2021. évben 10%-ra csökkent.

-       A lakásbetörések nyomozáseredményességi mutatója a 2020. évi 25,8%-ról 2021. évben 8,6%-ra csökkent.

-       A rablások nyomozáseredményességi mutatója a 2020. évi 80%-ról 2021. évben 91,3%-ra emelkedett.

-       A rongálások nyomozáseredményességi mutatója a 2020. évi 19,9%-ról 2021. évben 45%-ra emelkedett.

kohezios_alap