• írta Erzsébetváros Önkormányzata
  • 2021. november. 09. kedd
  • 0

Újabb koncert a felújított Rumbach zsinagógában

A koncertet diplomaták, politikusok, közéleti személyiségek társaságában hallgatta meg Erzsébetváros polgármestere
title image

Hol élhet ma a kántor unokája? – erre a kérdésre vár választ Kiss Henriett, a Rumbach utcai zsinagóga és közösségi tér igazgatója. A történet, amelyet elmesélt, a Kamenyec-Podolszkij tömegmészárlással függ össze. 1941. augusztusában több transzportban összesen 40 ezer zsidót hurcoltak a keleti határhoz, és lőttek tömegsírba. A magyar állampolgárságukat igazolni nem tudó zsidókat a Rumbach zsinagógába gyűjtötték össze, amelybe a rabbi, a kántor és a samesz ebben az időben nem léphetett be, börtönnel sújtották volna őket, ha segítséget nyújtanak. Azonban a kántor észrevett egy 10 éves forma kisfiút, akit elfejeltettek elvinni, miután elszakadt a családjától. Azt mondta mindenkinek, hogy a kisfiú az unokája. Ezután együtt bujkáltak, míg kántort, 1944-ben Auschwitzba nem hurcolták. A kisfiú akkor eltűnt, és azóta sem lehet tudni, hogy mi történt vele, de Kiss Henriett, azt reméli, egyszer valaki azt mondja majd, tudom ki volt a kisfiú, ő az édesapám. A kántor, Tennen Viktor. Emlékét ma is őrzi a zsinagóga, amely felújítása után régi pompájában fogadja a látogatókat, ad helyet kultárlis programoknak, köztük a Metrum Ensemble együttes hangversenyének.


A koncertet diplomaták, politikusok, közéleti személyiségek társaságában hallgatta meg Erzsébetváros polgármestere, aki arról beszélt, hogy a zsinagóga a múltnak a jövőbe irányuló tekintete, amely a jövőt szimbolizálja. Niedermüller Péter úgy fogalmazott: „egyik legfontosabb feladatunk, hogy a zsidó kultúrát, hagyományt, művészetet és történelmet  ápoljuk, és ha lehetséges védjük. Azt szeretnénk, ha Erzsébetváros egy nagyszerű kulturális centruma lenne Budapestnek, hiszen Erzsébetváros a világ egyik legszebb és legszerethetőbb helye; egy szerethető és biztonságos otthon.”

kohezios_alap