• írta Erzsébetváros Önkormányzata
  • 2023. március. 21. kedd
  • 0

10.000 forint értékű húsvéti utalvány!

Az utalványokat személyesen, vagy írásos meghatalmazás birtokában lévő meghatalmazott veheti át.
title image

Kedves Erzsébetvárosi Polgár!

Erzsébetváros gondoskodó kerület – számunkra ez nem pusztán egy szlogen, hanem értékválasztás és egyben kifejezése annak, hogy közösségünk tagjai a bajban is számíthatnak ránk. A karácsonyi ajándékutalványok után újra döntött a képviselő-testület, és húsvét előtt ismételten támogatja a kerületben lakó rászorulókat, a gyermekes családokat és a nyugdíjasokat.

Képviselőtársaimmal együtt úgy döntöttünk, hogy a 65 év felettieket, a gyermekes családokat, a 60-65 év közötti nyugdíjasokat, a megváltozott munkaképességűeket, illetve a fogyatékossággal élőket 10 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal lepjük meg, amivel szeretnénk megkönnyíteni a mindennapokat és szebbé tenni az ünnepet számukra. 

Az ajándékutalványok 2023. március 21. és április 30. között hétfőtől csütörtökig 9.00 és 16.00 óra között a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáiban, az Erzsébet krt. 6. és a Garay utca 5. szám alatt vehetők át.

Az utalványokat személyesen, vagy írásos meghatalmazás birtokában lévő meghatalmazott veheti át. Az utalványokat bármely Lidl üzletben le lehet vásárolni.

Az alábbi táblázatban összefoglaltuk az ajándékutalványra jogosultak körét, illetve azt, hogy kinek milyen dokumentumot, iratot kell bemutatnia.


 

Ajándékutalványra jogosultak köre:

 

Az átvételhez szükséges igazolványok, igazolások:

Minden esetben szükséges a jogosultság igazolásához a lakcímkártya, valamint meghatalmazás esetén a meghatalmazott személyi igazolványa, lakcímkártyája és a meghatalmazás.

 

2023. április 30-ig betöltik a 65. életévüket;

 

a lakcímkártyán és a személyi igazolványon túl nincs szükség más iratra

Kiskorú gyermekenként azon családok, ahol a gyermek(ek) 2023. április 30- ig nem tölti(k) be a 18. életév(ük)et;

meghatározott jogosult vér szerinti-, mostoha- vagy nevelőszülője által a jogosultságot igazoló iratok bemutatása;

2023. április 30-ig betöltik a 60. életévüket és a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 6. § szerint nyugellátásra jogosultak;

nyugellátás megállapításáról szóló határozat, nyugdíjközlő lap vagy ellátottak utazási igazolványa;

 

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 22. §-a szerint megváltozott munkaképességűek;

 

fogyatékossági hatósági igazolvány, vagy Budapest Főváros Kormányhivatala vagy bármely vármegyei kormányhivatal rehabilitációs hatósága által kiállított komplex minősítés, szakhatósági állásfoglalás, hatósági bizonyítvány, rehabilitációs ellátás tárgyában hozott határozat, rokkantsági ellátás tárgyában hozott határozat, egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás tárgyában hozott határozat, fogyatékosság tárgyában hozott határozat, fogyatékossági támogatás vagy vakok személyi járadéka megállapításáról szóló határozat.

 

 

A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 4. § a) pontja szerint fogyatékos személyek.

 

Napjainkban még jobban felértékelődik a szolidaritás, ami önkormányzatunk egyik alapértéke, ezért a jövőben is minden tőlünk telhető módon segíteni fogjuk a nehéz helyzetbe került erzsébetvárosiakat.

Békés, boldog húsvéti ünnepet kívánok!

 

 

Niedermüller Péter

Erzsébetváros polgármestere

kohezios_alap