2022. ÉVI TÁRSASHÁZ FELÚJÍTÁSI PÁLYÁZATI KIÍRÁS

 

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottsága pályázatot ír ki az Erzsébetváros közigazgatási területén lévő társasházak és lakásfenntartó szövetkezeti házak számára általános felújítási munkáinak támogatására a társasházaknak nyújtható felújítási támogatásról szóló 7/2016. (II.18.) számú önkormányzati rendelet (a továbbiakban: ÖR) alapján, figyelembe véve a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Polgármesterének 2021. március 24-én a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódód egyes törvények módosításáról szóló 2021. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében foglalt jogköre alapján a Képviselő-testület feladat- és hatáskörében meghozott 290/2021. (III.24.) számú határozatát.

I.

Rendelkezésre álló pénzügyi keret

A Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének Budapest Főváros

VII.  Kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2022. évi költségvetéséről szóló módosított - 6/2022. (II. 17.) önkormányzati rendeletének 7305-ös címszáma szerint 2022. évben rendelkezésre álló pénzügyi keret:

92.661.000 forint.

II.

                                                   Támogatás mértéke és módja

1.) A pályázók kizárólag az Önkormányzat közigazgatási területén lévő társasházak és lakásfenntartó szövetkezeti házak (a továbbiakban: társasházak) lehetnek.

2.) A társasház felújítási munkáinál a támogatás odaítélésénél figyelembe vehető fontossági sorrend, melytől a helyszíni szemlén tapasztaltak, valamint a benyújtott dokumentumok alapján az értékelést végző Főépítészi és Vagyongazdálkodási Iroda (a továbbiakban: Iroda) - mint szakiroda - eltérhet:

 

I.

Gáz alap- és felszálló vezetékek felújítási munkáinak támogatására lehet benyújtani, amennyiben a gázszolgáltató – a mindenkori gázszolgáltató – a társasházat hitelt érdemlően igazoltan, hogy a társasház önhibáján és akaratán kívül - sikertelen tömörségi nyomáspróba azaz műszaki ok miatt - kizárta a gázszolgáltatásból (a továbbiakban: Gázkizárt pályázat)

a felújításra adható maximum összeg, melynek 60%-a visszatérítendő kölcsön, a maradvány öszeg vissza-nem                      térítendő

támogatás:

a)

önhibáján kívül kizárt társasház esetén

3.000.000,-Ft

b)

önhibájából kizárt (kizárást kért) társasház esetén

2.000.000,-Ft

 

 

II.

A pályázható munkák (a továbbiakban: általános társasház felújítási munkák)

a      felújításra        adható maximum        visszatérítendő

kamatmentes kölcsön:

a)

közterületet érintő leromlott műszaki állapot megszüntetését célzó felújítás

3.000.000,-Ft

b)

tető héjalás, tető szerkezet

3.000.000,-Ft

c)

közterületet nem érintő, telekhatáron belüli leromlott műszaki állapot

megszüntetését célzó felújítás

2.000.000,-Ft

d)

épületgépészeti felújítások és építések (közösségi liftek, elekromos hálózat,

gázvezetékek, kémény, kéményseprőjárda, vízvezték, csatorna stb)

1.500.000,-Ft

e)

utcai homlokzatot érintő szépészeti felújítási munkák

3.000.000,-Ft

Saroképület esetén:

6.000.000,-Ft

f)

belső tereket érintő szépészeti felújítási munkák (pl.: lépcsőház vagy belső

homlokzat felújítás)

1.500.000,-Ft

g)

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ kéményseprőipari feladatokat ellátó szerve által kiadott kémény-felújítási, bélelési kötelezettség, közterületet érintő leromlott műszaki állapot

megszüntetését célzó felújítás

1.500.000,-Ft

h)

bejárati kapu(k) és kapualj(ak) felújítása

500.000,-Ft

A fenti I-II. számú táblázatokban meghatározott pályázat típusok nem átjárhatóak, a társasházi pályázat csak a közgyűlési határozatban meghatározott pályázat típusok tekintetében nyújtható be.

3.) Műszakilag elkülöníthető, még meg nem kezdett munkákkal lehet pályázni, kivéve a gáz alap- és felszálló vezetékek felújítási munkáinak támogatására vonatkozó munkák esetén, amennyiben a mindenkori


gázszolgáltató a társasházat hitelt érdemlően igazoltan - a társasház önhibáján és akaratán kívül sikertelen tömörségi nyomáspróba azaz műszaki ok miatt - kizárta a gázszolgáltatásból.

4.) 1 naptári évben 1 társasház 1 felújítási munkára nyújthat be pályázatot az ÖR. alapján.

5.) Gázkizárt pályázatot a gázszolgáltatásból történő kizárást követő 60 napon belül lehet benyújtani.

6.) A jelen pályázati felhívásra való jelentkezés nem zárja ki az Önkormányzat, illetve a Fővárosi Önkormányzat által meghirdetett egyéb társasházi pályázaton való részvételt.

7.) Egy társasházra eső támogatás mértéke a tárgyévben:

 

 

A társasház által elfogadott felújításra vonatkozó

költségvetés legfeljebb

 

gázkizárt pályázat esetében

70%-a

de nem lehet több jelen fejezet 2.) pont I. táblázatában meghatározott maximum összegeknél ezer forintra – lefelé -

kerekített összege

általános társasház felújítási munkák

50%-a

de nem lehet több jelen fejezet 2.) pont

II. táblázatában meghatározott maximum összegeknél ezer forintra – lefelé -

kerekített összege

Gázkizárt pályázat esetében a visszatérítendő kamatmentes támogatás legfeljebb az összes támogatás 60 %-a lehet, a vissza nem térítendő támogatás legfeljebb a maradvány összeg lehet. Ettől eltérni csak a fent leírt kerekítés szabályai szerint lehet.


III.

A pályázat benyújtása, elbírálása

1.) A Pályázati felhívás és mellékletei beszerezhetőek a Polgármesteri Hivatal Hatósági és Ügyfélszolgálati Irodáin, vagy letölthetőek az Önkormányzat honlapjáról (www.erzsebetvaros.hu).

2.) A pályázatok benyújtásának módja: Cégkapun / ügyfélkapun keresztül elektronikus úton benyújtva. Hivatali kapu elérhetőség: rövid név: BPVIIPH; KRID kód:500127390

3.) A pályázatok benyújtására nyitva álló időszak (kivéve Gázkizárt pályázatot): Jelen pályázati kiírás elfogadását követő első hétfőtől kezdődően - 2022. szeptember 30. péntek éjfélig.

4.) Gázkizárt pályázatok benyújtására nyitva álló időszak: Jelen pályázati kiírás elfogadását követő első hétfőtől az I. fejezetben megjelölt költségvetési keret felhaszálásáig, de legkésőbb 2022. december 31-ig lehet.

5.) A pályázatok elbírálásának határideje: A benyújtást követő 30 munkanapon belül az Iroda a Képviselő-testület Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottsága (továbbiakban: Bizottság) következő ülése elé terjeszti döntéshozatalra. (Kivétel ez alól a 2022. július 15. és augusztus 20. közötti időszak.)

6.) A tárgyévben a pályázatokra fordítható keret a Képviselő-testület által elfogadott tárgyévre vonatkozó a I. fejezetben részletezetettek szerint a - költségvetésben meghatározott. A megállapított keretösszeg kimerülése esetén a Bizottság által még el nem bírált pályázat érvénytelenné válik.

7.) A pályázatok eredménye a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata hivatalos honlapján közzétételre kerül, valamint a részt vevő pályázók e-mailen és ügyfélkapun keresztül értesítést kapnak.

IV.

                                            Általános részvételi feltételek:

1.) A társasházak „Jelentkezési adatlap” (jelen Pályázati felhívás 1. számú melléklete) kitöltésével, az V. fejezet 2.) pontjában foglalt mellékletek csatolásával és ezeknek a III. fejezet 2.) - 3.) pontjaiban jelölt helyen, módon, határidőn belüli beadásával jelenthetik be a pályázaton történő részvételi szándékukat.

2.) A pályázati dokumentáció átvétele és benyújtása díjmentes.

3.) A megítélt támogatás kizárólag a Bizottság által elfogadott felújítási munka finanszírozására használható fel. Kivétel:

a)   ha a társasházban élet-, vagy balesetveszélyes helyzet alakult ki, vagy elemi csapás következtében épületszerkezeti károsodás következett be, amit a társasháznak az élet-, vagy balesetveszélyes helyzet (a továbbiakban: vis maior) esetén Építésügyi Műszaki Szakértői Névjegyzékben szereplő szakértő szakvéleményével kell igazolni, illetve az elemi csapás következtében kialakult épületszerkezeti károsodásról fotó dokumentációt kell benyújtani.

b)   ha a mindenkori gázszolgáltató a társasházat hitelt érdemlően igazoltan, a társasház önhibáján és akaratán kívül - sikertelen tömörségi nyomáspróba azaz műszaki ok miatt - kizárta a gázszolgáltatásból. A módosított munkára vonatkozó kérelem mellékleteként a mindenkori gázszolgáltató a társasház gázszolgáltatásból történő kizárásáról szóló hitelt érdemlő 60 napnál nem régebbi igazolása csatolandó.

A kért módosításról a Bizottság dönt. A módosított munkára adható támogatás nem lehet nagyobb a pályázaton elnyert összegnél. A be nem nyújtott szakvéleményekre való utólagos hivatkozást a Bizottság nem veszi figyelembe.

4.) A visszatérítendő támogatás összegének visszafizetése a társasház által vállalt időre, de legfeljebb a következő futamidő alatt történik:

 

visszatérítendő kamatmentes támogatás összege (Ft)

Futamidő (hónap)

0 Ft-tól

700.000,- Ft-ig

12

700.001,- Ft-tól

1.400.000,- Ft-ig

24

1.400.001,- Ft-tól

2.100.000,- Ft-ig

36

2.100.001,- Ft-tól

2.800.000,-Ft-ig

48

 

5.) A pályázaton nem vehet részt az a társasház, amelynek a korábbi pályázati támogatás visszafizetésénél két hónapot meghaladó törlesztési elmaradása van.

6.) A társasház a pályázat benyújtásával egyben hozzájárul ahhoz, hogy az 1. számú Mellékletben található jelentkezési adatlapon rögzített adatokat az Európai Parlament és Tanács 2016/679. számú rendelete (GDPR), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseit betartva, a pályázatot kiíró Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata, valamint a támogatási döntést előkészítő- és a támogatási döntést meghozó szerv a pályázattal, a pályázati eljárással és a támogatási döntéssel összefüggésben kezelje.

A pályázat benyújtója felelősséget vállal arra vonatkozóan, hogy a pályázati eljárás során az általa benyújtott anyagban szereplő természetes személyek adatainak kezelése jogszerűen történt, az érintettek a szükséges tájékoztatást megkapták.

7.) A társasház tudomásul veszi, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. számú melléklete alapján a pályázók adatai és a pályázat eredménye az Önkormányzat hivatalos honlapján (www.erzsebetvaros.hu) nyilvánosságra kerülnek.

8.) Nyertes pályázó tudomásul veszi az Infotv. azon rendelkezését, mely szerint az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az államháztartás alrendszerébe tartozó valamely személlyel pénzügyi vagy üzleti kapcsolatot létesít, köteles e jogviszonnyal összefüggő közérdekből nyilvános adatra vonatkozóan - erre irányuló igény esetén - bárki számára tájékoztatást adni.

9.) Tájékoztatjuk a közös képviselőket, hogy a Cégkapun vagy Ügyfélkapun keresztül történő ügyintézés kötelező! (Kivétel ez alól a támogatási szerződés aláírásáról szóló értesítés és a számlavezető pénzintézetnél tett, az önkormányzatnak azonnali beszedési felhatalmazást biztosító bejelentés (felhatalmazó levél) benyújtása az elszámoláshoz.)

10.) A jelen pályázati kiírásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyről szóló 2013. évi V. törvény a (a továbbiakban. Ptk.), valamint a tárgyhoz kapcsolódó egyéb jogszabályok vonatkozó rendelkezései az irányadók.

11.) A támogatásban részesült társasház vállalja, hogy a szerződés aláírásától számított 2 évre – figyelembe véve az építészeti értékeket – kihelyezi a kiírás 8. számú melléklet szerinti tájékoztató táblát. A tábla elkészíttetése a nyertes társasház kötelezettsége A/4-es méretben, saját költségére. A 8. mellékletben szereplő táblán feltüntetett adatok közül a pályázatot nyert munkanem (a Projekt célja) és támogatás összege változtatható, illetve a nyertes pályázat függvényében a társasház által a tábla készíttetését megelőzően kitöltendő.


V.

Pályázati dokumentáció érvényességének alaki és tartalmi követelményei, a dokumentáció összeállítási sorrendje

1.) A pályázat benyújtásának formai és tartalmi előírásai:

a)   a pályázati anyagot Cégkapun / ügyfélkapun keresztül elektronikus úton kell benyújtani.

Hivatali kapu elérhetőség: rövid név: BPVIIPH; KRID kód:500127390.

b)   a Cégkapun / ügyfélkapun keresztül benyújtás tárgya az alábbi: „2022. évi társasház felújítási pályázat”.


2.) A pályázatban benyújtandó dokumentumok és azok összeállítási sorrendje a következő:

a)   Jelentekezési adatlap: jelen kiírás 1. sz. melléklete hiánytalanul és pontosan, olvashatóan kitöltve

b)  a pályázati feltételeknek és a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvénynek megfelelő (legalább a közös képviselő által minden oldalon hitelesített másolat):

ba) közgyűlés esetén

-  jegyzőkönyv a jelen pályázati kiírást követően meghirdetett és megtartott társasházi közgyűlésről,

-  jegyzőkönyv mellékletét képező jelenléti ív (az aktuális tulajdonosok nevének, cég, ill. kiskorú esetén az aláírásra jogosult(ak) nevévnek; a távol lévő tulajdonostárs(ak) meghatalmazottjának nevének olvasható feltüntetésével)

-  a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény VI. fejezet 20. pontjában foglaltaknak megfelelő tartalmú és formájú tulajdonosi meghatalmazások másolati példánya. (meghatalmazó, meghatalmazott és 2 tanú esetében: nyomtatott betűvel olvashatóan írt nevének, aláírásának személyigazolvány szám vagy lakcím feltüntetésével). Meghatalmazás minta jelen kiírás 7. számú mellékletében található.

-   aláírási címpéldány, amennyiben cég rendelkezik tulajdoni hányaddal bb) írásbeli szavazás esetén

-  is tartalmazza a szavazás és az így hozott határozat a c) pontban foglaltakat, ill. a közös képviselő aláírásával vállalja annak hitelességét (írásbeli szavazás esetén elegendő a meghozott határozat és a szavazati arány - hitelesítve a közös képviselő és legalább egy számvizsgáló bizottsági tag által)

c)     Közgyűlési határozat, melyet társasháznak a közgyűlésen vagy az írásbeli szavazás keretében jóvá kell hagyni: jelen kiírás 2. sz. melléklete értelemszerűen kitöltve

d)     a társasházi közgyűlés által elfogadott - a pályázati munkához tartozó - részletes munkanemet/ egységárat/mennyiséget tartalmazó költségvetés/árajánlat, melynek összege a „Jelentkezési adatlapon” feltüntetett összeggel meg kell egyezzen. A költségvetés kizárólag a megpályázott munka tételeit tartalmazhatja, nem lehet része a szakértői dokumentumok, szakági igazolások beszerzésének díja/költsége.

e)     számlavezető vagy egyéb pénzintézet (pl. Fundamenta – Lakáskassza Zrt., Lakástakarék Pénztár stb.) 2022. évben kiadott igazolását vagy elbírált és jóváhagyott hitelkérelemről kiadott igazolását (hitelkérelem esetén a szerződésben foglalt csatolandó igazolásokat is), hogy az elfogadott költségvetési összegből a pályázati felhívás II. fejezetben leírt maximális támogatáson felüli összeg - mint önrész a társasház számláján rendelkezésre áll. Amennyiben a kért támogatási összeg nem éri el pályázati felhívás II. fejezet 2. pontjában leírt maximális támogatást akkor legalább az elfogadott költségvetés

       ··     30%-a (gázkizárt pályázat esetén)

·        50%-a (általános társasház felújítási munkák esetén)

mint önrész a társasház számláján rendelkezésre áll,

f)      Beazonosítható vázrajzot feltüntetve a pályázat keretében pályázott munka(részt) és a már korábban elvégzett munkákat is. (pl.: tetőfelújítás esetén tetővázrajz a pályázni kívánt tetőszakasz bejelölésével, ill. a már felújított tetőszakaszokat is be kell jelölni, stb. vagy függőfolyosók részfelújításakor vázrajzon bejelölni a felújítani kívánt részt hasonlóan a tetőhöz)

g)     gázkizárt pályázat esetén a mindenkori gázszolgáltató a társasház gázszolgáltatásból történő kizárásáról szóló hitelt érdemlő 60 napnál nem régebbi igazolásának másolata

h)     2022. évben készült fotódokumentációt a meg nem kezett pályázott munkáról.

3.) A támogatás feltétele, hogy a társasház – mind az első, mind a megismételt közgyűlésen illetve írásos szavazat esetében – az V. fejezet 2.) bekezdés c) pontja szerinti határozatot, az összes tulajdoni hányad szerinti több mint 50%-os szavazataránnyal, a társasházi törvénynek megfelelő módon fogadja el.

4.) A pályázatok csak az igényelt támogatásra vonatkozó, hibátlanul kitöltött jelentkezési adatlap, valamint a pályázati kiírásnak alaki (Cégkapun vagy Ügyfélkapun keresztül benyújtott formában) és tartalmi szempontból teljes mértékben megfelelő összes szükséges melléklet - az esetleges hiánypótlási felhívást teljesítve - határidőben történő, benyújtása mellett tekinthetők érvényesnek.


VI.

                                              A pályázat elbírálása

1.) Az elbírálásra nyitva álló határidő a benyújtást követő első hivatali munkanapon indul.

Jelen kiírás III. fejezet 3.) pontjában megadott határidőkön kívül benyújtott pályázat automatikusan érvénytelenséget eredményez.

2.) A hiánypótlás a hiánypótlási felhívás kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül teljesíthető, gazdasági társaságok esetén Cégkapun, magánszemélyek esetén Ügyfélkapun keresztül PDF formátumban. A mellékletként csatolt dokumentumok hitelessége a benyújtó felelőssége.

3.) A hiánypótlás kézhezvételének napja az a nap, amikor pályázó a Cégkapun vagy Ügyfélkapun keresztül küldött dokumentumot letölti. Az elektronikus úton kiküldött dokumentum feltöltését a rendszer visszaigazolja. Ha a pályázó az elektronikus úton megküldött iratot nem vette át, akkor az iratot a feltöltést követő 3 munkanapon belül kézbesítettnek kell tekinteni (kézbesítési vélelem).

4.) Hibás adatok megadásából származó hátrányok a társasházat terhelik, illetve a benyújtott pályázat érvénytelenségét eredményezheti.

5.) A hiánypótlás elmulaszása vagy határidőn túl történő teljesítése a pályázat érvénytelenségét eredményezi.

6.) Hiánypótlásra a megadott határidőkön belül egy alkalommal van lehetőség. A hiánypótlási határidő meghosszabbítására nincs lehetőség.

7.) A pályázatokat a jogszabályi felhatalmazás alapján a Bizottság bírálja el.

VII.

                                  Támogatási szerződés kötése, megszegésének jogkövetkezményei, elszámolás

1.) A támogatás igénybevételének feltétele, hogy az Önkormányzat és a társasház között a Bizottság által hozott határozat illetve a társasház által benyújtott pályázati anyag alapján jelen Pályázati Kiírás 5. sz melléklete szerinti szerződés jöjjön létre. A szerződésben foglalt munka a későbbiekben nem változtatható, még külön kérésre sem, amennyiben a pályázó attól eltér, az szerződésszegésnek minősül (kivéve: IV. fejezet 3.) pontja szerinti esetek amelyekről a Bizottság külön dönt)

2.) Amennyiben a társasház Pályázati Kiírás 5. sz melléklete szerinti szerződésben foglalt adataiban (pl.: közös képviselet, bankszámlaszám) változás áll be a pályázat benyújtása és szerződéskötés közötti időben, úgy a társasház a változást a bekövetkezte után haladéktalanul, de legkésőbb a változást követő 10 munkanapon belül köteles bejelenteni és a bejelentést iratokkal igazolni.

3.) A szerződésben foglalt adatok változásának be nem jelentéséből adódó károkért és hátrányokért a társasház felel.

4.) A támogatási szerződés elkészültéről az Iroda elektronikus értesítést küld a pályázónak a pályázatban megjelölt e–mail címére vagy hivatali kapun keresztül, amelynek átvételétől számított 22 munkanapon belül a pályázónak a támogatási szerződést alá kell írnia. Ha a pályázó a támogatási szerződés elkészültéről szóló, az Iroda által megküldött értesítéstől számított 22 munkanapon belül a támogatási szerződést nem írja alá, az elállásnak minősül. (Az értesítés kézhezvételének napja az a nap, amikor pályázó az internetes hivatkozást megnyitja. Az internetes hivatkozás megnyitásával elektronikus tértivevény jön létre, amely igazolja, hogy az iratot átvették. Ha a kézbesítési rendszer azt igazolja az Önkormányzat számára, hogy a pályázó az elektronikus úton megküldött iratot az értesítés ellenére nem vette át, akkor az iratot az értesítésigazolásban feltüntetett időpontot követő 5 munkanapon belül kézbesítettnek kell tekinteni (kézbesítési vélelem))

5.) A költségvetési támogatások felhasználását, ha ennek a mindenkor hatályos közbeszerzésekről szóló törvény szerinti feltételei fennállnak, közbeszerzés alkalmazásához kell kötni és a mindenkor hatályos közbeszerzésekről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

6.) A pályázattól való esetleges visszalépési szándékot a közös képviselő Cégkapun / Ügyfélkapun keresztül írásban köteles jelezni az Iroda. A IV. fejezet 3.) pontja szerinti esetben a már megitélt támogatást a pályázott munka helyett az ott megadott munkára használható fel, amennyiben a pályázó megfelelő iratokkal igazolta azt, valamint annak megoldását szolgáló munkák szükségességét az Iroda felé.

7.) A munkálatokat valamennyi felújítási pályázatnál a szerződés megkötésétől számított az alábbi táblázatban jelzett határidőn belül be kell fejezni. A táblázatban jelzett határidőn belül be kell nyújtani az elszámolást. Előre nem látható okok esetén a társasház az elszámolási határidő lejárta előtt kérheti a határidő meghosszabbítását, amelyről a Bizottság dönt. A határidőt a Bizottság egy alkalommal, legfeljebb a táblázatban jelzett határidővel hosszabbíthatja meg. Ezen határidők elmulasztása szerződésszegésnek minősül.


 

 

Munkák elvézgésének határideje (a támogatási

szerződés megkötésétől számítva)

Elszámolási határidő (a támogatási szerződés megkötésétől számítva)

Maximálisan                       adható határidő hosszabbítás

gázkizárt pályázat esetén

90 nap

120 nap

90 nap

általános    társasház                 felújítási

munkák esetén

365 nap

395 nap

365 nap

A vállalkozó hibájából adódó, nem elkezdődött munkálatok esetén a társasháznak egy alkalommal lehetősége van új vállalkozót keresni és azonos műszaki tartalom mellett a munkát vele elvégeztetni. A kivitelező váltás nem érintheti a szerződött támogatási összeg megemelését. A határidő hosszabbítási kérelem független a vállalkozó váltás miatti módosítási kérelemtől, illetve kivitelező váltás esetén sem haladhatja meg a hosszabbított határidőt.

8.) Az elszámolást a pályázatot lebonyolító Irodának címezve kell benyújtani. A szerződés szerinti szakmai igazolást követően a pénzügyi ellenőrzést, lebonyolítást és kifizetést a Pénzügyi Iroda intézi.

9.) Ütemezett elszámolás benyújtására nincs lehetőség.

10.) Az elszámoláshoz a közös képviselő által az alábbi dokumentumokat kell benyújtania:

Cégkapun / ügyfélkapun keresztül elektronikus úton benyújtva:

a)   elszámolási iratjegyzék (4. számú melléklet)

b)   a mindenkor jogszabályi előírásoknak megfelelően kitöltött számla/számlák mellékleteivel (számlarészletező)

A számlák eredeti példányára rá kell írni – ezzel együtt kell lemásolni – „2022. évi VII. kerületi társasházi pályázati forrásból támogatva”. Készpénzfizetési számla esetén a számlán/kon fel kell tüntetni, hogy „fizetve”.

c)   a társasház és a vállalkozó között létrejött vállalkozási szerződés

d)   a felújítási munkák vállalkozási szerződés szerinti elvégzését igazoló, a hatályos jogszabályoknak megfelelő dokumentum másolata (minden közreműködő, legalább építtető és kivitelező által aláírva)

e)   nyilatkozat a helyi önkormányzattal szemben fennálló tartozással kapcsolatban (6. számú melléklet)

f)    fotódokumentáció az elkészült munkáról,

g)   nyilatkozat a Pályázati kiírás IV. fejezet 11) pontjában meghatározott tájékoztató tábla elhelyezésére vonatkozóan, mely nyilatkozathoz csatolni szükséges az elhelyezett tábláról készült fotódokumentációt is.

Pályázott munkától függően:

h)   gázkizárt munkák esetén: az alátámasztó dokumentumot kibocsátó szerv, szakember, hivatal stb. által kibocsátott munkák szakszerű elvégzését alátámasztó dokumentumok

i)    általános társasház felújítási munkák esetén: A pályázott munkától függően erre jogosult szerv, szakember, hivatal stb. által kibocsátott munkák szakszerű elvégzését alátámasztó dokumentumok (pl. a mindenkori áramszolgáltató igazolása, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ kéményseprőipari feladatokat ellátó szerve (vagy hatáskörében eljáró) által kiadott igazolás, stb.)

Eredetben a Hatósági és Ügyfélszolgálati Irodák egyikén benyújtva vagy postai úton megküldve:

j)    a számlavezető pénzintézetnél tett, az önkormányzatnak azonnali beszedési felhatalmazást biztosító bejelentés (felhatalmazó levél) eredeti példányát (3. számú melléklet)

11.) A támogatás folyósítása jelen fejezet 10. pontban foglalt dokumentumok benyújtása alapján történik. Az elszámolás során kizárólag a Bizottság által elfogadott, elvégzett munkákról kiállított számlák, azok egyidejű benyújtása mellett fogadhatók be. Ha a benyújtott számlák alapján a megítélt támogatás teljes összege nem fizethető ki, úgy a kibocsátott hiánypótlási felhívás alapján egyszeri 5 munkanapon belüli

– hiánypótlásra van lehetőség (kézbesítési vélelem ebben az esetben is a pályázati kiírás VI. fejezet 3) pontja alapján értendő). Amennyiben a hiánypótlás nem megfelelően teljesül úgy ezt követően nem nyújtható be és nem fogadható be elszámolás kiegészítéseként további számla, a támogatás folyósítása a már befogadott számlák alapján történik.

12.) Amennyiben az elszámolás időpontjában az érintett Társasháznak a helyi önkormányzat felé adó vagy egyéb tartozása van, a támogatás összegéből a tartozás levonásra kerül.

13.) Ha a benyújtott számla/ák összege kevesebb, mint (általános társasház felújítási pályázat esetén) a támogatás kétszerese / (gázkizárt pályázatok esetén) a támogatás 142,86 %-a, ennek megfelelően a támogatás összege is arányosan csökken, a havonkénti törlesztőrészlet nem változik (kivéve: az utolsó havi törlesztőrészlet), azonban a futamideje arányosan csökken.

14.) A jelen kiírásban foglalt határidők elmulasztása szerződésszegésnek minősülnek.


15.) A pályázati kiírásban megjelölt határidőkbe nem számítanak bele az ünnepnapok, munkaszüneti napok és a közigazgatási szünet időtartama, ez alól kivételt jelent a jelen fejezet 10/j. pont szerint eredetben benyújtandó felhatalmazó levél. Amennyiben a benyújtási határidő ünnep-, munkaszüneti vagy a közigazgatási szünet időtartamára esik, úgy a felhatalmazó levél benyújtási határideje az ünnep-, munkaszüneti vagy közigazgatási szünetet követő első munkanap.

16.) Az Önkormányzat a társasházzal kötött támogatási szerződésben foglaltak szerint, átutalja az támogatás összegét. (utófinanszírozás)

17.) A felújítási pályázat során elnyert támogatáson, valamint a költségvetésében szereplő munkákon és az ott megjelölt összegen felüli többletköltség a társasházat terheli.

18.) A társasház a visszatérítendő támogatás visszafizetését a támogatási összeg számlájára érkezését követő második hónap első napjától köteles a támogatási szerződésben meghatározott törlesztési időben és részletekben teljesíteni az önkormányzat fizetési számlájára történő átutalással. Az aktuális törlesztőrészlet a futamidő alatt minden hónap 15. napjáig esedékes.

19.) A társasház a fennmaradó törlesztési kötelezettségének a törlesztési határidő lejárta előtt egy összegben bármikor eleget tehet.

20.) Az Önkormányzat a társasház fizetési késedelme esetén

a)   amennyiben az Önkormányzat tulajdoni hányaddal rendelkezik a társasházban, úgy ennek arányában

- a késedelembe esés hónapjában - a társasháznak fizetendő aktuális havi közös költség levonásával kompenzálja a társasház aktuális havi elmaradását;

b)   a késedelembe esést követő hónap első napjától, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben meghatározottak szerint és mértékben késedelmi kamatot számít fel;

c)   két havi törlesztő részlet elmaradása után a társasházzal kötött támogatási szerződést azonnali hatállyal felmondja, egyidejűleg intézkedik a tartozás (támogatás) visszafizettetése és a késedelmi kamat beszedése iránt.

21.) A pénzügyi teljesítésről a Pénzügyi Iroda tájékoztatja a társasházat. A támogatás feletti befizetés túlfizetésnek számít. Túlfizetés esetén a támogatás feletti összeg visszafizetésre kerül a társasház szerződésben megadott bankszámlájára.

22.) A társasház felújítási munkáinak készültségét, elvégzését a Polgármesteri Hivatal bármikor ellenőrizheti. 23.) Az Önkormányzat fenntartja a jogot, hogy a Polgármesteri Hivatal illetékes irodái és a Bizottság a támogatási szerződés szerinti összes támogatással érintett felújítási munkálatok dokumentációiba

betekinthessen.

24.) A társasházzal kötött támogatási szerződésben foglaltak súlyos megszegése (súlyos megszegésnek minősül: a határidők be nem tartása, a szerződéstől eltérő munkák elvégzése) esetén az Önkormányzat jogosult a támogatási szerződés azonnali hatállyal történő felmondására A szerződések egyoldalú felmondását az Iroda készíti elő.

 

 

A pályázati kiírás mellékletei:

·        1. sz. melléklet:   Jelentkezési adatlap

·        2. sz. melléklet:   Közgyűlési határozat minta

·        3. sz. melléklet:   Azonnali beszedési felhatalmazást biztosító levél

·        4. sz. melléklet:   Elszámolási jegyzék

·        5. sz. melléklet:   Támogatásiszerződés – tervezet minta (gázkizárt és általános társasház felújítási munkák esetén)

·        6. sz. melléklet:   Nyilatkozat a helyi önkormányzattal szemben fennálló tartozással kapcsolatban

·        7. sz. melléklet:   Meghatalmazás minta

 .   8. sz. melléklet:  Felújítástámogatására vonatkozó tábla 

kohezios_alap